Vágólapra másolva!
Kedd a bámulatos egyéni teljesítmények napja volt az NBA-ben, de a sok bravúros produkció közül is kiemelkedett Allen Iversoné: a Philadelphia 76ers hátvédje 58 pontot dobott a Houston Rockets elleni meccsen, megjavítva saját egyéni karriercsúcsát, egyben Kobe Bryant 24 órával korábban felállított 56 pontos NBA-idényrekordját.

"Miután Kobe hétfőn 56-ot dobott, tudtam, hogy Allen nagy dobásra készül. De hogy ekkorára?!" - lelkendezett a meccs után Larry Brown edző.

A 76ers történetében egyetlen játékos dobott ennél többet, a legendás Wilt Chamberlain, 68-at, 1967 decemberében. Csakhogy Wilt 216 centis volt, Iverson pedig alig 183. Iverson (akinek Answer, azaz Válasz a beceneve) egyéni csúcsa 54 pont volt, az alapszakaszban most lépte túl ötödször az ötven pontos határt.

Iverson 14 pontot dobott a rendes játékidő utolsó hét percében, két sikeres büntetőjével ő erőszakolta ki a hosszabbítást, amelyben egy duplával, egy triplával és két jó büntetővel hozta a győzelmet. Amellyel még mindig csak 17-20 a tavalyi bajnoki döntős mérlege.

Atlantában nem egy, hanem két játékos döntőtte meg karriercsúcsát, de csak egyikük volt boldog: Dirk Nowitzki, a Dallas Mavericks vedobója. A német "Wunderkind" 40 pontot és 11 lepattanót jegyzett, azok után, hogy egy meccsel korábban 4 ponttal szezonminimumot dobott. A másik oldalon Jason Terry 46 pontja nem volt elég a győzelemhez, mert Nowitzkinek akadt egy társa a 29 pontos Steve Nash személyében.

Detroitban is akadt egy "fölösleges" remek teljesítmény: annak ellenére kikapott a Pistons a Torontótól, hogy Jerry Stackhouse 38 ponttal idénycsúcsot ért el.

Az MCI Centerben győzött a San Antonio Spurs, ez volt a Wizards harmadik veresége zsinórban. Most már nagyon nagy szükség lenne a sérült Richard Hamiltonra és Christian Laettnerre. Michael Jordan 20 pontot dobott, 5/21-es pocsék mezőnymutatóval.

Eredmények:
Sacramento Kings - Cleveland Cavaliers 109-102
Legjobb dobók:
Stojakovic 36, Webber 34 (14 pattanó, 8 assziszt, 3 blokk), illetve L. Murray 22, A. Miller 17 (6 pattanó, 13 assziszt, 2 lopás), J. Jones 16, W. Person 15

Indiana Pacers - Milwaukee Bucks 102-106
Ld.:
J. Rose 26, R. Miller 24 (10/10 büntető), Bender 14, Tinsley 11 (6 pattanó, 12 assziszt, 2 lopás), illetve T. Thomas 25, Allen és Cassell 23-23, Redd 15, Mason 14

Atlanta Hawks - Dallas Mavericks 107-116
Ld.:
Terry 46 (3 pattanó, 5 assziszt, 3 lopás), Mohammed 21 (18 pattanó, 2 lopás, 5 blokk), Abdur-Rahim 19, M. Strickland 10, illetve Nowitzki 40 (11 pattanó), Nash 29 (10 assziszt), T. Hardaway 18, Howard 10

Washington Wizards - San Antonio Spurs 91-96
Ld.:
H. Davis 22, Whitney és Jordan 20-20, J. White 15 (18 pattanó), P. Jones 10, illetve Duncan 22, Ch. Smith 21, S. Smith 20

Philadelphia 76ers - Houston Rockets 112-106 (hu.)
Ld.:
Iverson 58 (14/14 büntető, 21/42 mezőny), Claxton 16, illetve Mobley 25, K. Thomas 20, E. Griffin 17 (10 pattanó), Francis és Cato 13-13

Minnesota Timberwolves - Los Angeles Clippers 97-83
Ld.:
Szczerbiak 21, Garnerr 18 (12 pattanó, 8 assziszt, 1 lopás, 2 blokk), J. Smith 17, Billups 15, illetve Miles 18 (10 pattanó, 2 assziszt, 2 lopás, 3 blokk), Brand 17 (13 pattanó)

Chicago Bulls - Charlotte Hornets 86-94
Ld.:
Artest 22 (10 pattanó), Fizer 16, Mercer 12, illetve Wesley 21, B. Davis 16 (7 pattanó, 11 assziszt)

Detroit Pistons - Toronto Raptors 90-92
Ld.:
Stackhouse 38, C. Robinson 16, illetve Carter 24, Clark 15, A. Davis, J. Williams és Dell Curry 12-12

Az NBA legjobb dobói:
1. Allen Iverson (Sixers) 29,0 pont
2. Paul Pierce (Boston) 26,7
3. Kobe Bryant (Lakers) 26,6
4. Shaquille O'Neal (Lakers) 25,6
5. Vince Carter (Raptors) 25,5
6. Tracy McGrady (Magic) 25,2
7. Tim Duncan (Spurs) 25,1
8. Michael Jordan (Wizards) 24,5
9. Karl Malone (Jazz) 23,7
10. Dirk Nowitzki (Mavericks) 23,5

Korábban:

Kobe: 56 pont három negyed alatt

Ch. Gáll András