Vágólapra másolva!
Eldőlt, hogy a bajnok nőikosárlabda-csapatnál marad Shea Mahoney, a december utolsó hetében igazolt amerikai játékos - kevesebb pénzért.

A hétfő esti edzés után elutazott Budapestre a MiZo-Pécsi VSK nőikosárlabda-csapata, amely a fővárosból kedd reggel repül el Franciaországba, ahol szerdán 20 órakor Aix-en-Provence-ban Euroliga-mérkőzést játszik. Az együttessel tartott Shea Mahoney is - az amerikai kosaras ugyanis marad Pécsett, de a vele kötött szerződést módosították. Ennek értelmében már kevesebb pénzért játszik, mint amennyiben először megállapodtak.

A módosításra a pécsi klub vezetői a kéthetes próbaidő lejárta után tettek javaslatot Mahoney menedzserének, akivel meg is egyeztek. A MiZo el is állhatott volna a szerződéstől, de véglegesítette, bár módosult feltételekkel. Azért nem váltak meg a tengerentúli kosárlabdázótól, mert helyette csak olyat tudtak volna szerezni, aki csillagászati összeget kér. A pécsiek viszont nem állnak úgy anyagilag, hogy méregdrága játékost szerződtessenek.