Vágólapra másolva!
Az indianai erőcsatár egyéni összevetésben ugyan jobbnak bizonyult nagyhírű vetélytársánál, csapata ennek ellenére sima vereséget szenvedett hazai pályán a címvédő Los Angeles Lakerstől. Győzelmével Phil Jackson alakulata továbbra is magabiztosan vezeti az NBA mezőnyét.

A keleti ötödik pozícióban állomásozó indianapolisi alakulat a bajnokverés reményében fogadta az elmúlt két év legjobbját, azonban mindössze egy negyeden keresztül volt valós esélye a bravúrra.

Az első tizenkét percet követően még egy ponttal (27-26) a hazaiak tartottak előrébb, azonban a második negyedben fordított a Lakers, és a nagyszünetre már hatpontos (43-49) vendégvezetéssel vonulhattak a csapatok.

A harmadik játékrészben a bajnok végképp tudatosította a házigazdával, hogy ne is álmodjon a rendkívül értékes skalpról. Bryant és társai 32-21-re hozták a negyedet, így az utolsó tizenkét percben már csak magabiztos előnyük tartására törekedtek (azért a biztonság kedvéért ebben a szakaszban is jobbnak bizonyultak ellenfelüknél).

A házigazdák legjobbja a tizennyolc pontig, és ugyanennyi lepattanóig jutó Jermaine O'Neal volt, akinek remeklése azonban kevés volt a kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó kaliforniaiak ellen, akik így továbbra is meggyőző fölénnyel állnak a 29 csapatot felvonultató mezőny élén.

Eredmények:
Boston Celtics - San Antonio Spurs 90-93
Legjobb dobók:
Pierce 31, Walker 21, ill. Duncan 25, Smith 19, Robinson 11

Charlotte Hornets - Atlanta Hawks 111-87
Ld.:
Campbell 22 (13 lepattanó), Davis 20 (11 assziszt), Drew 14, ill. Abdur-Rahim 20, Terry 13, Kukoc 11

Indiana Pacers - Los Angeles Lakers 90-109
Ld.:
J. O'Neal 18 (18 lepattanó), Miller 15, Tinsley 14, ill. Bryant 31, S. O'Neal 20, Fisher 10

Minnesota Timberwolves - Seattle SuperSonics 111-106
Ld.:
Garnett 29 (10 lepattanó), Peeler 26, Szczerbiak 16, ill. Lewis 30 (10 lepattanó), Payton 25, Baker 23

Philadelphia 76ers - Orlando Magic 91-102
Ld.:
Iverson 27, Mutombo 13 (20 lepattanó), Coleman 13, ill. McGrady 26 (10 lepattanó), Grant 21, Miller 18

Chicago Bulls - Toronto Raptors 73-85
Ld.:
Artest 21, Mercer 13, Fizer 12, ill. Carter 19, Williams 18, Davis 17 (12 lepattanó)

Korábban:

Jordant felesége sem töri meg