Vágólapra másolva!
Szombaton Sopronban városi rangadót rendeznek, két, a nőikosárlabda-bajnokságban még veretlen gárda találkozik.

A Postás-GYSEV derbin csap össze először a kispadon, tétmérkőzésen a "hazaiak" szakvezetője, Meszlényi Róbert és a "vendégek" mestere, Farkas Sándor. A két szakember és csapata egy felkészülési tornán, a Krasznai-kupán már találkozott egymással, akkor fölényesen nyert a GYSEV.

"Tisztában vagyok azzal, hogy Európa egyik legjobb csapata, a GYSEV az összecsapás esélyese, hiszen játékosállománya erősebb, mint a miénk, ráadásul az Euroligában több kiélezett, szoros mérkőzést játszott, mint mi a Ronchetti-kupában" - fejtegette Meszlényi. "Az év vége felé nagyon lendületbe jött a csapatunk, kérdés, a szünet mennyire törte ezt meg. Remélem, a Krasznai-kupán a két csapat között tátongó óriási szakadék szűk résnyire zsugorodott."

"Mi vagyunk az esélyesek, a Postás éppen ezért az esélytelenek nyugalmával, felszabadultan kosarazva lép majd pályára, és ez megnehezítheti a helyzetünket. Ennek ellenére ahhoz, hogy célunkat elérjük, nyernünk kell a jó erőkből álló, a bajnokságban és a Ronchetti-kupában is ktűnően szereplő Postás ellen. Sajnos a sérülések és betegségek miatt az ünnepek között és után csupán két játékosom tudott teljes értékű munkát végezni. Bár ez az első soproni városi rangadó, amelyen én vezetem a GYSEV-et, érzem, hogy ez egy különleges presztízscsata lesz, más, mint a többi találkozó. Győzelemre számítok egy nehéz meccsen, amely szerintem nagyon jól ráhangolhatja a csapatot a jövő szerdai, Valenciennes elleni Euroliga-rangadóra."

Korábban:

Botár László