Vágólapra másolva!
Sopron képviselő-testülete huszonötmillió forintos alapjuttatást szavazott meg a következő esztendőre a GYSEV-Ringa női kosárlabdacsapatának. Ez éppen tízszer annyi, mint amennyi idén volt.

A közgyűlés elsöprő többséggel, ellenszavazat nélkül határozott úgy, hogy az Euroligában eddig százszázalékos együttes kiemelten támogatandó. A gesztus indoka: az együttes határokon túl s idehaza is maximálisan terjeszti a város jó hírét.

Korábban: