Vágólapra másolva!
Patrick Roy kapuja tíz nap leforgása alatt negyedszer maradt érintetlen. A bajnok Colorado Avalanche csodakapusa pályafutása ötvenhetedik shutoutjával járult hozzá csapatának az Edmonton Oilers felett aratott 2-0-ás győzelméhez.

A meccsen "muszáj" volt győznie a Coloradónak, mert ekkor vonultatták vissza ünnepélyes keretek között Raymond Bourque hetvenhetes mezét. A legendás hátvéd egyébként a mérkőzésen elárverezte huszonkét dresszét, és a befolyt 190 000 dollárt (53 millió forint) a new york-i tűzoltók árváinak, illetve családjainak utalta át.

Ugyancsak "kizárta" az ellenfelet Curtis Joseph, a Toronto kapusa is, aki ezzel értékes segédpontokat szerzett a kanadai olimpiai válogatottba kerülésért folyó harcban, Roy pedig már korábban lemondta a részvételt a Salt Lake City-i játékokon.

A nap hőse mégsem a két kapus volt, hanem Mark Parrish, a keleti főcsoportot vezető New York Islanders csatára, aki három gólt és egy gólpasszt jegyzett, amivel ismét feljött a pontlista élcsoportjába.

Eredmények:
Los Angeles Kings - San Jose Sharks 3-1
gól:
Allison, Eloranta, Heinze, ill. Selänne

Ottawa Senators - Atlanta Thrashers 3-6
g.:
Alfredsson 2, Hossa, ill. Rheaume 2, Bartecko, Ferraro, Kovalcsuk, Tjärnqvist

Montreal Canadiens - Washington Capitals 5-3
g.:
Audette, Bulis, Kilger, Perreault, Savage, ill. Jagr, Bondra, Pettinger

New York Islanders - Anaheim Mighty Ducks 5-3
g.:
Parrish 3, Hamrlik, Peca, ill. Kariya, Tyitov, McInnis

St. Louis Blues - Phoenix Coyotes 5-3
g.:
Tkachuk, Mayers, Demitra, Pronger, Young, ill. Suchy, Numminen, Kolanos

Toronto Maple Leafs - Boston Bruins 2-0
g.:
Höglund, Green

Pittsburgh Penguins - Buffalo Sabres 3-1
g.:
Beech, Moran, Hrdina, ill. Zsitnyik

Florida Panthers - New Jersey Devils 1-5
g.:
Lindsay, ill. Madden, Holik, Sykora, Arnott, McKenzie

Colorado Avalanche - Edmonton Oilers 2-0
g.:
Drury, Podein

A liga legjobb pontszerzői:
1. Jarome Iginla (Calgary) 36 pont (19 gól, 17 assziszt)
2. Brendan Shanahan (Detroit) 29 (17, 12)
3. Daniel Alfredsson (Ottawa) 27 (13, 14)
4. Szergej Fjodorov (Detroit) 26 (10, 16)
5. Mark Parrish (N. Y. Islanders) 26 (16, 10)
6. Patrik Elias (N. J. Devils) 25 (13, 12)
7. Marian Gaborik (Minnesota) 25 (12, 13)
8. Steve Yzerman (Detroit) 25 (7, 18)

Ch. Gáll András

Korábban:

Egymás ellen maradtak veretlenek