Vágólapra másolva!
Európa négy városában kezdődtek meg pénteken a vízilabda Bajnokok Ligájának selejtezőmérkőzései. Az egyik kvartett Budapesten száll vízbe, a nyitányon a házigazda Domino-BHSE a vártnál nehezebben verte román ellenfelét.

Bajnokok Ligája selejtező, H-csoport, 1. forduló:
Domino BHSE - Rapid Bucuresti (román) 8-5 (1-2, 1-2, 3-0, 3-1)
Kőér utca, 300 néző, V: Tulga (török), Golikov (orosz)
gól: Bárány 2, Gombos, Ja:ger, Szívós, Molnár, Biros, Sugár 1-1, illetve Radu 2, Musat, Ceobanu, Angelescu 1-1

Komótosan kezdett a magyar bajnok, és csak az 5. perc elején szerezte meg a vezetést. Ez sem rázta fel a házigazdákat, annál inkább a riválist: a második játékrész elejéig háromszor volt eredményes a román csapat emberelőnyben (1-3). Közben a Domino sem négyméteresből, sem létszámfölényben nem tudott gólt lőni.

A harmadik játékrész jótékony fordulatot hozott, de ekkor sem játszott jól Kovács István együttese. A hajrában ennek ellenére sikerült - a vártnál nehezebben - bebiztosítani a győzelmet.

A budapesti BL-selejtező második mérkőzésén a sokkal esélyesebb nápolyiak három negyeden keresztül hasonlóan "szenvedtek" mint előzőleg a magyar bajnok. A végén azonban mégis simán nyertek, köszönhetően elsősorban a rendkívül nagy kedvvel játszó Kásás Tamásnak.

Posillipo Napoli (olasz) - Triglav Kranj (szlovén) 11-6 (3-2, 3-2, 1-1, 4-1)
Kőér utca, V: Sztavropulosz (görög), Moliner (spanyol)
gól: Kásás 6, Steinmetz 2, Onofrietti, Lisi, Mannai 1-1, illetve Troppan, Balderman 2-2, Stromajer, Mertelj 1-1

Szombaton Domino-Kranj (17 ó) és Posillipo-Bucuresti (18.30 ó) mérkőzésekkel folytatódik a BL-selejtező.