Vágólapra másolva!
Az NBA keleti főcsoportjában feje tetejére állt a világ. Három héttel a szezon kezdete után olyan megrögözött pofozógépek, mint a Detroit (7-2) vagy a New Jersey (7-3) az élcsoportban foglalnak helyet, az utóbbi tíz év nagyágyúi közül a Miami (2-8) vagy éppen a Chicago (1-9) a sereghajtók között kullog. Mind közül a legmeglepőbb a Pistons remeklése, a michigani gárda kedden este a torontói Air Canada Centre-ben győzött.

reuters
Stackhouse ponterősségének csökkenésével javult a csapatjáték

A siker zálogát Cliff Robinson, a 35 éves center-bedobó érkezésében kell keresnünk. A fejpántos öreg kedden is 22 pontot dobott, állandó veszélyt jelent az ellenfelek kosarára. 84-84-es állásnál, 15,7 másodperccel a befejezés előtt egy futás közben eleresztett félhoroggal juttatta 86-84-es vezetéshez csapatát, ezután segített kiszorítani Vince Cartert, aki egyenlíthetett volna, de csak "kapufát" dobott - a palánk sarkát találta el -, végül két jó büntetővel megpecsételte a Raptors sorsát. Rick Carlisle együttese megfogadni látszik a mester jó tanácsát: "Ha nem védekeztek, olyan, mintha ki se mennétek a pályára!" A Raptorsban a 38 éves Olajuwon fantasztikusan játszott: 14 pontja mellett leszedett 20 lepattanót - ez rekord a klub történetében, egyben idei NBA-szezoncsúcs -, és blokkolt öt dobást!

A Wizards megint kikapott - hetedszer sorozatban -, s 2-8-cal áll a fővárosi gárda, ennél gyengébben csak Michael korábbi csapata, a Chicago Bulls (1-9) áll. Fura, nem? Pedig Jordan egyre biztosabban, jobban kosarazik, most már második meccsén dobott 50% felett, és 30 pontig jutott. Az NBA pontdobóinak listáján már a harmadik helyen áll 27,4-es átlaggal. A baj csak az, hogy a többiek semmit nem csinálnak és nem is védekeznek, ez a legrosszabb. Mindenesetre Jordan nem adja fel, amint azt nyilatkozta is a meccs után: "Előbb-utóbb össze fog állni a kép, csekély fejlődést már tapasztalok, sajnos, ez még kevés."

A Minnesota ezúttal Miamiban győzött, Wally Szczerbiaknak mostanság akkora a gyűrű, mint az óceán: nem tud mellé dobni, legutóbb 22 pontig jutott. A Lakers is 9-1-gyel áll, akárcsak a Timberwolves, a városi derbin az idén meglepően jó Clipperst verte öt pont különbséggel.

Eredmények:
Washington Wizards - Charlotte Hornets 88-95
Ld.:
Jordan 30, H. Davis 18, illetve B. Davis 32, Nailon 18

Golden State Warriors - New York Knicks 70-94
Ld.:
Jamison 12, Sura 11, ill. Sprewell 29, Harrington 14

Los Angeles Clippers - Los Angeles Lakers 93-98
Ld.:
Brand 22 (19 lepattanó), Miles, Rooks 16-16 ill. Bryant 25, O'Neill 22

Portland TrailBlazers - Houston Rockets 87-94
Ld.:
W. Williams 31, Rice 14, ill. Wells 28, D. Anderson 12

Dallas Mavericks - Seattle SuperSonics 97-105
Ld.:
Finley 26, Nash 25, ill. Payton 25, Booth 24, D. Mason 20

Miami Heat - Minnesota Timberwolves 73-80
Ld.:
L. Ellis, House 17-17, ill. Szczerbiak 22, Brandon 19

Indiana Pacers - Atlanta Hawks 106-102
Ld.:
Tinsley 29, R. Miller 22, ill. Terry 35, Abdur-Rahim 20

Toronto Raptors - Detroit Pistons 84-88
Ld.:
Carter 28, A. Williams 15, Olajuwon 14 (20 lepattanó, 2 gólpassz, 1 labdaszerzés, 5 blokk), ill. C. Robinson 22, Stackhouse 19

Ch. Gáll András

Korábban:

Józanodó Nets