Vágólapra másolva!
A hét egyetlen Magyarországon töltött edzésnapját a Vasas Fáy utcai csarnokában használta ki a világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott. A csapat a múlt hét végi Nemzetek-kupáját követően vasárnap érkezett haza, hétfőn szabadnapot kaptak Mocsai Lajos szövetségi kapitánnyal, ám kedden már ismét két edzés szerepelt a programban.

A tréningen egyértelműen a támadásvariációk gyakorlásai kerültek előtérbe. Mint Mocsai Lajos korábban elmondta, a csapat védekezésétől tartott inkább, de egyelőre a támadásépítéssel vannak nagyobb problémák. A Fáy utcai edzésen, délután fél négykor annyi érdeklődő gyűlt össze, mint egy gyengébb Vasas-mérkőzésen.

A tréningen egyedül Pálinger Katalin nem vett részt, de egy óra elteltével Radulovics Bojana is jelezte, bal térde (nem a műtött jobb) fáj. A kezdeti bemelegítéseket követően a három-három elleni játékban a kapitány az improvizatív, szellemes játékot kérte a lányoktól, ám rengeteg hiba csúszott a támadásokba. "Tessék mozgatni a falat" - csattant fel Mocsai hangja, majd a vasárnap az Európai Kézilabda Szövetségtől életműdíjat kapó tréner be is mutatta, mit kellene másképp végezni.

A kellemes, családias hangulatú edzést öt-öt elleni játékok zárták, amelyekbe Bakos kapusedző is kénytelen volt beszállni, hogy meglegyen a létszám. A csapat szerdán már Kijevbe utazik, ahol a hét végén négycsapatos tornán vesz részt. Az 1993-ban, tragikusan, mérkőzés közben elhunyt, legendás Szpartak Kijev-edző, Igor Turcsin emlékére rendezett viadalon Magyarország pénteken Oroszország (kezdés: magyar idő szerint 16.30), szombaton az ukrán ligaválogatott (15.00), vasárnap pedig Ukrajna ellen (12.45) lép pályára.

Pincési László

Korábban: