Vágólapra másolva!
Szűk két héttel a felkészülés megkezdése után és három héttel a világbajnokság nyitánya előtt még nincsen csúcsformában a magyar női válogatott - legalábbis erről tanúskodtak az eddigi edzőmérkőzések. Mocsai Lajos tanítványai tizenkilences kerettel november 5-én kezdték meg a felkészülést, amelynek során négy hét állt a szakvezető rendelkezésére, hogy felkészítse a csapatot a december 4-én kezdődő világbajnokságra.

A Szlovénia elleni sikerek után az első komoly ellenfél Dánia válogatottja volt, a SAP-csarnokban hivatalosan is elbúcsúztatták a 245-szörös válogatott Kökény Beatrixot, míg Radulovics Bojana is átvehette a tavalyi esztendő legjobb játékosának járó díjat. Az olimpiai döntő visszavágója azonban 22-19-es vereséggel zárult. "Még nem megy a felállt fal elleni támadás, az elkövetkező két hétben ezen kell csiszolnunk" - értékelt Mocsai Lajos, aki taktikai megfontolásból érdekes összetételű csapatot álmodott az európai szövetség tízéves évfordulójára rendezett Nemzetek kupája első, Ausztria elleni mérkőzésére.

A győri összecsapásra Farkas Ágnest, Pádár Ildikót, Siti Beátát és Radulovics Bojanát nem nevezte a kapitány, és bár a - 26-21-es - győzelem egy percig sem forgott veszélyben, a mutatott játék alapján nem ígérkezett könnyed átmozgató edzésnek a bécsi, Norvégia elleni finálé. A találkozó előtt újabb búcsúkra került sor, a szövetség négy volt válogatottat, Szabó Edinát, Oravecz Erikát, Simics Juditot és Feketéné Kovács Évát köszöntötte virágcsokrokkal és emléklapokkal.

Amíg korábban a magyarok "shoppingolni" utaztak Südstadba, addig az osztrák főváros déli részén egy napig a kézilabda vette át a szerepet. A Shopping City Süd melletti impozáns kongresszusi centrum, a Pyramis adott otthont az európai szövetség konferenciáinak, míg az épület hatalmas üvegpiramisa alatt kialakított alkalmi csarnokban került sor a helyosztókra. "Amit eddig mondtam, nem igaz! Annál százszor jobb!" - lelkendezett Sinka László főtitkár, miután a mérkőzések előtt bepillantott a trópusi pálmaóriások és mesterséges szökőkutak világába. A mindenkit lenyűgöző környezetben a "bronzéremért" Dánia simán, 27-17-re verte Ausztriát, a döntőben pedig Norvégia legyőzte Magyarországot. A 24-21-es eredmény egyébként érdekes körülmények között alakult ki: kisebb áramkimaradás miatt az első játékrész ugyanis 20, a második 40 percig tartott.

Mocsai Lajos szövetségi kapitányt a Norvégia elleni találkozót követően a hét találkozói kapcsán kértük rövid értékelésre. "Nagyon fontos, hogy jó mérkőzéseket játszhattunk. Sajnos, nem nyertünk meg mindet, de azért azt tudni kell, hogy Radulovics sérülése miatt igazi balkezes lövő hiányában álltunk fel az utolsó két találkozóra. Amitől tartottam, a védekezés egész jól működött, a támadásokban azonban sokat hibáztunk. Az előttünk álló két hét feladata, hogy a pályán belül a kapcsolatokat sikerüljön kiépíteni a játékosok között. Remélem, megmarad az a jó szellem, ami most jellemzi a lányokat, és akkor december 4-én belevágunk a nagy munkába. Sajnos légiósaink nincsenek jó formában, mind Borók, mind Siti perceket játszik csak a Viborgban, illetve az Ikastban, így előfordulhat, hogy az utolsó hetekre még meghívom Görbicz Anitát is."

A válogatott a héten a Fáy utcában gyakorol majd, hétvégén a kijevi Turcsin Kupán Oroszország, Ukrajna és az ukrán ligaválogatott ellen folytatja a felkészülést.

Egyelőre még 18-as kerettel dolgozik Mocsai (csak Ferling Bernadettet hagyta ki), de várhatóan a héten Prok Beatrix is kikerül a keretből. Információnk szerint a kapitány olyan konstrukcióban gondolkodik, hogy 16 kézilabdázó helyett 15-öt nevez be, míg a maradék egy helyre két játékost is kivisz Olaszországba (valószínűleg egy harmadik kapust és egy mezőnyjátékost), és az ottani helyzettől teszi függővé, melyikőjüknek ad játéklehetőséget.

Vösendorfban egyébként elkészítették a jövő évi junior Európa-bajnokság selejtezőinek csoportbeosztását. A magyar férfiak Románia, Észtország és Fehéroroszország csapatával mérkőznek a továbbjutást jelentő első helyért. A kontinenstornát augusztus 9. és 18. között rendezik Lengyelországban. A világbajnoki ezüstérmes női válogatott nehéz ellenfelekkel - Dánia, Ukrajna, Franciaország - találkozik. Ebből a csoportból két csapat kvalifikálja magát az augusztus 23. és szeptember 1. közötti finnországi Eb-re.

Pincési László