Vágólapra másolva!
A magyar kosárlabda-bajnokság éllovasa, a paksi Atomerőmű SE férfi együttese szerdán hazai pályán kezdi meg szereplését a Koracs-kupa legjobb 32 csapata között. Ellenfele a több válogatottat is felvonultató BC Khimki Moszkva együttese lesz.

A paksi kosárcsarnokban valószínűsíthetően telt ház fogadja majd Mészárosékat, akik a selejtezőben a horvát Dona-Dubrava Zagreb együttesét kettős győzelemmel búcsúztatták. Az ellenfél ugyanebben a körben a szófiai Lukoil-Akademic ellen jutott tovább, igaz, mindkét találkozón nagyon megszenvedett a győzelemért. A moszkvai csapat tavaly az orosz elsőosztály 7. helyén végzett. Az 1997-ben alapított klub tavaly is eljutott a Koracs-kupa csoportküzdelmeiig, akkor a jugoszláv FMP Zelenik, a török Darüssafaka Isztambul és a bolgár BC Levszki Szófia ellen is tudott mérkőzést nyerni.

A jelenlegi csapatban két légiós található: a 34 éves kazah irányító, Oleg Melescsenkó mellett a 17 éves észt Jevgenyij Bjelouszov számít a csapat két "végpontjának", már ami a kort illeti. Szergej Jelevics vezetőedző együttesének egyébként 26 év az átlagéletkora, ehhez kétméteres(!) átlagmagasság párosul. A találkozó este 18 órakor kezdődik Pakson.

A BC Khimki játékoskerete (magasság, kor):
Jevgenyij Bjelouszov (190, 17), Valerij Kudrjasov (198, 20), Alekszej Vagyejev (198, 30), Vitalij Usenko (198, 27), Pavel Asztakov (201, 29), Alekszander Deducskin (207, 20), Mihail Szolovjev (205, 28), Oleg Melescsenko (191, 34), Szergej Krasznyikov (201, 22), Oleg Rezvij (202, 27), Alexander Kurtenok (193, 27), Vlagyimir Demin (195, 25), Vitalij Noszov (212, 33), Dmitrij Volohov (203, 32)

Pincési László

Korábban: