Vágólapra másolva!
Keleti parti idő szerint szerdán (azaz ma) nulla óra egy perckor lejár a július 1. óta tartó moratórium, és az NBA csapatai hivatalosan is megkezdhetik a szerződések aláírását a szabadúszó kosarasokkal (free agents). Az érdeklődés középpontjában Chris Webber, az elmúlt szezon legjobb ötösébe (First All-NBA Team) beválasztott - most még - sacramentói bedobó áll, akit több mint egy tucatnyi együttes szeretne a soraiban tudni.

Az utóbbi időben már úgy tűnt, a 28 éves, 209 centis sztár - lévén, hogy így kereshetné a legtöbbet - marad a Királyoknál, újra felfogadott ügynöke, Fallasha Erwin szerint azonban gondolkodóba esett. Mármint Webber, akit legerősebben a Detroit Pistons, Dávid Kornél volt (?) csapata csábít. Webber két hete járt is "autóvárosban", ahonnan azonban legjobb esetben is csak egy hat évre szóló, 95,7 millió dolláros ajánlatot kaphat - tudniillik ekkora bértömeg áll csak szabadon a detroiti fizetési sapka alatt.

A Chicago Bulls és a Los Angeles Clippers hasonló nagyságú összeget tud kínálni a kosarasnak, ám e két - gyengécske - együttes nem jelent igazi csáberőt. Az Indiana Pacers már esélyesebb kérő, ebben az esetben azonban csak egy úgynevezett sign and trade ügylet jöhet számításba, vagyis előbb újra le kellene szerződnie a bedobónak a Kingshez, majd az új kontraktus birtokában átigazolni Indianapolisba. A New York Knicks és az Orlando Magic is érdeklődött Webber iránt, azonban mindkét csapat más szabadúszót választott.

Amennyiben a 2001/2002-es szezonra szóló csapatonkénti bértömeget - amint az várható - 42,5 millió dollárban szabják meg, Webber a szabályok szerint annak maximum 30 százalékát (12,75 millió dollár) kaphatja meg az első évben. Esztendőnkénti 12.5 százalékos növekedéssel kalkulálva hét év alatt összesen 123 millió dollárt kereshet Webber jelenlegi munkahelyén. Ebben az esetben minden idők második legjobban fizetett NBA-játékosa lenne, a 123 milliónál többet csak Kevin Garnett, a Minnesota Timberwolves üdvöskéje kap - hat évre 126 milliót.

A legtöbb nagynevű szabadúszó egyébként már megállapodásra jutott. Dikembe Mutombo és Aaron McKie újra aláír a bajnoki döntős Philadelphiához. Todd McCulloch, a 213 centis tartalékcenter aláírt egy hat éves, 35 milliós előszerződést a New Jersey Netshez, ám ha a 76erstől megkapja ugyanezt a pénzt, akkor maradnia kell.

Antonio Davis valószínűleg marad a Toronto Raptorsnél 55 millióért (öt évre), s Jerome Williams és Alvin Williams is meghosszabbítja szerződését.. Michael Finley marad a Dallas Mavericksnél, valószínűleg 102 millióért, hét évre.

Allan Houston hajszálra ugyanilyen feltételek mellett hosszabbítja meg New York-i csapattagságát, s a manhattaniek megveszik Clarence Weatherspoont, a Cleveland szabadúszóját is 27.5 millióért, öt évre.

Eddie Robinson elhagyja a Charlotte Hornets együttesét, hogy öt évre 30 millióért a Chicago Bulls játékosa legyen.

Tyron Lue, aki a döntőn többé-kevésbé lefogta Allen Iversont, a Washington Wizardshoz készül.

Anthony Mason, Tim Hardaway és Dan Majerle nagy valószínűséggel megválik a Miami Heattől - vagy a csapat válik meg tőlük. Hardaway gyakorlatilag elvesztette helyét a kezdőcsapatban, utódja, Anthony Carter, három évre 12 millióért már hosszabbított is. Majerle régi sikerei színhelyén, Phoenixben szeretne játszani ősztől - ott, ahol van egy jól menő kocsmája is.

A San Antonio már újraszerződtette David Robinsont, ám Derek Anderson sorsa még levegőben lóg. Avery Johnson, az irányító állítólag Denverbe készül három évre, 14 millióért.

Hakeem Olajuwon azt nyilatkozta a Houston Chronicle-nek, hogy még nem döntött, folytatja-e. Márpedig az idő sürget, ugyanis Hakeem 24.5 millió dollárt köt le a Rockets bértömegéből…

John Amaechi, az Orlando cserecentere a Lakerstől, a Jazztől, a Bullstól és a Heattől rendelkezik ajánlatokkal.

A Sacramento Kings újraszerződtette a döntőben sérülten játszó Doug Christie-t 48 millióért, hét évre.

Patrick Ewing és Horace Grant minden bizonnyal az Orlandóban folytatja: "Nagy dupla sajtókonferencián jelentjük be Horace és Patrick szerződtetését", nyilatkozta Doc Rivers, a Magic vezetőedzője a Florida Todayben.

A 38 esztendős Ewing 15 éven keresztül játszott a NewYork Knicksben, mielőtt tavaly Seattle-be igazolt. A SuperSonicsban 9,6 pontos dobóátlaggal, 7,4-es lepattanó átlaggal és mindössze 43 százalékos dobószázalékkal élete legrosszabb szezonját produkálta.

Grant 1994 és 1999 között már viselte a Magic mezét, onnan szerződött Seattle-be. Tavaly a bajnok Los Angeles Lakers csapatát erősítette, 7,1-es átlagával az NBA 12. legjobb "támadó lepattanózója" volt.