Vágólapra másolva!
Nincs már sok kiadó hely a MiZo-Pécsi VSK női kosárlabda bajnokcsapatának keretében. A tárgyalások még nem értek véget, a válogatott Ujvári Eszterrel szóban megállapodtak a vasutasok, aki újabb egy év kötelezte el magát hozzájuk.

Hívta a GYSEV-Ringa és a francia Aix-en-Provence is, de marad Pécsett és ezt napokon belül írásba is foglalják a felek. Ujvári azt mondta, hogy nála az adott szó kötelez, vagyis már úgy tekinthető, mintha aláírta volna az elé tolt szerződést. A pécsiek által kiszemelt, jelenleg az amerikai profi ligában szereplő jugoszláv Hajdana Radunovics nem jön a Mecsekaljára, mert a menedzserével nem tudtak megállapodni. A MiZo-Pécsi VSK azonban helyette egy másik külföldit igazol, akinek neve nem szivárgott ki, csak az, hogy délszláv kosarasról van szó, aki Rátgéber László vezetőedző szavaival élve "jelentős euroligás tapasztalattal rendelkezik". Őt az úgynevezett négyes posztra szánják.

Horváth László