Vágólapra másolva!
A kéthetes, mátraházai edzőtábor kínjait kiállva kicsit fáradtan, de remek hangulatban dolgozik a női junior kézilabda-válogatott. Kovács Péter tanítványai jelenleg Tatabányán készülnek a július 29-én Győrött és Pápán megrendezésre kerülő világbajnokságra.

A csapat a bajnoki szezont szinte kis sem pihenhette, június 18-a óta gyakorlatilag egyhuzamban együtt van. Az első két hetet Mátraházán töltötték Görbiczék, ahol a cél az erőnlét megalapozása volt. "Nagy baj, hogy a keret sok klub játékosaiból áll össze, így óriási különbség van egyes játékosok fizikális állapota között. Mátraházán az volt a cél, hogy mindezt elsimítsuk. Most már nyugodt szívvel állíthatom, és ezt orvosi tesztek is bizonyítják, hogy az erőnléttel semmi baj nincsen" - mondta Kovács Péter.

"Ami a taktikai részt illeti: most hétfőn kezdtük el a labdás edzéseket. Itt Tatabányán még egy hetet maradunk, majd megyünk Marcaliba, ahol július 16-20. között két felkészülési meccset játszunk Horvátországgal, egyet Japánnal. A horvátok csoportellenfeleink, a norvégokról kaptunk videofelvételt, míg Angola és Argentína - bár nem becsüljük le őket - nem okozhatnak gondot."

A lányok elmondása szerint rendkívül fontos, hogy Kovács Péter mellett akad egy női segítő Szarka Éva személyében, akivel megbeszélhetik ügyes-bajos dolgaikat is. "Furcsa érzés, hogy két éve még a pályán találkoztunk egymással, most meg az edzőm, de nagyon szeretjük", mondja a csapat talán legrutinosabb tagja, Nagy Ivett. "A legfontosabb, hogy remek az összhang, nincs ellenségeskedés, mindenki tudja, a cél a jó világbajnoki szereplés." - ecsetelte Szarka Éva.

A heti program általában úgy áll össze, hogy szerda kivételével napi két edzés van, szerdán mindössze egy. A hét végét a lányok otthon tölthetik, de mint mondják, néha kevés. "Mire hazaérek Kisvárdára, már jöhetek is haza" - kesergett Nagy Ivett, a Dunaferr balszélsője, akit meg nem erősített hírek szerint a francia Metz csapata csábít. "Furcsán hangzik, de 17 éves koromra kinőttem a bulikorszakot, hiszen bármilyen jó is a társaság, szombat este elég korán ágyba bújok."

A debreceni Gaál Adriennt a társak választották meg csapatkapitánynak. "Vannak köztünk összezördülések, de ez mindenhol előfordul. Arra különösképpen vigyázunk, hogy senki se lazsáljon, senki se húzza ki magát a munka alól. A szigor pedig elviselhető, Péter az edzéseken kívül nem követel sokat, úgy véli, mi már fel tudjuk mérni, mi a megengedhető."

A csapat tehát július 13-ig Tatabánya vendége, ezt követően egy hét marcali, egy hét győri összetartás lesz, és július 29-én már rajtol is a világbajnokság. A jelenleg 19 fős keretet július 20-a után kell 16-osra szűkíteni.

A junior vb-keret:
Pastrovics Melinda (Kiskunhalas), Petróczi Viktória (Győr), Varga Tímea (Orosháza) - kapusok

Berta Melinda (Dunaferr), Bulath Anita (Dunaferr), Gaál Adrienn (DVSC), Gálhidi Zsuzsa (Bp. Spartacus), Görbicz Anita (Győr), Jókai Nóra (Győr), Kári Horváth Renáta (Győr), Mehlmann Ibolya (Győr), Nagy Ivett (Dunaferr), Őri Cecília (Vác), Őri Adrienn (Cornexi), Povázsay Nóra (Vác), Rácz Emese (DVSC), Szrnka Hortenzia (Dunaferr),Tóth Mária (Cornexi), Vérten Orsolya (Vasas) -mezőnyjátékosok.

(SZTÁR Sport)