Vágólapra másolva!
Luc Robitaille, a Los Angeles Kings 35 éves balszélsője a Detroit Red Wings csapatához szerződött. Ezzel az NHL egyik legeredményesebb csapata 48 óra leforgása alatt két extraklasszissal - bár koros extraklasszissal - erősített, a másik a 36 éves Dominik Hasek, a világ talán legjobb kapusa.

Robitaille két évre írt alá Mike Ilitch klubelnök együtteséhez azok után, hogy a "Királyoknál" csökkenteni akarták fizetését. Robitaille évi 4,5 millió dollárt keres majd Detroitban, s ha a harmadik, opciós évét is kihasználja, akkor abban 3 millió üti a markát.

A 35 éves csatár hétfőn még nem is gondolt arra, hogy elhagyja az Angyalok Városát, ám a Királyok szakmai vezetése az új szezonra 3,5 millió dollárra akarta csökkenteni a szabadúszói státusba került játékos bérét. Robitaille ezen annyira "felhúzta" magát, hogy azon nyomban telefonált Ken Hollandnek, a Vörös Szárnyak általános igazgatójának: szívesen menne Detroitba. Holland csak ennyit mondott: "Cool", ami körülbelül úgy fordítható: "Pompás!" Robitaille párját ritkító pályafutásából ugyanúgy csak egyvalami hiányzik, mint Hasekéból: a Stanley Kupa. Ezt a hiányt Detroitban mindketten pótolni akarják.

Robitaille-jal a legutóbbi szezonban 82 meccsen 37 gólt és 51 gólpasszt, azaz 88 pontot jegyző szupersztárt igazolt a Detroit. Luc bekerült a szezon második legjobb ötösébe, Pavel Bure és Mario Lemieux mellé a csatársorba. Nem akármilyen társaság...

15 éves NHL-karrierje alatt Robitaille nyolcszor játszott az All-Star meccsen, három szezonban ötvennél több gólt ütött. 1986-ban az év újonca lett (Calder Trophy), első nyolc szezonját a Kingsnél játszotta, majd 1994-ben a Pittsburgh Penguinhez szerződött. Újabb egy évet követően a New York Rangers következett, onnan ment vissza 1997-ben Los Angelesbe.

Robitaille pályafutása alatt az alapszakaszban 1,124 meccsen 590 gólt és 648 gólpasszt szerzett, a playoffban 53 gól és 64 assziszt a mérlege.

A Vörös Szárnyak egyidejűleg eladták a Boston Bruinsnak Martin Lapointe-t, aki négy évre 20 millió dollárt kap. A Red Wings minden idők egyik legöregebb NHL-csapata lesz, a gárda korosabb kulcsemberei a playoff idején ennyi idősek lesznek:

Igor Larionov, 41 éves
Chris Chelios, 40
Dominik Hasek, 37
Steve Yzerman, 37
Luc Robitaille, 36
Brent Gilchrist, 35
Fredrik Olausson, 35
Brendan Shanahan, 33

Ch. Gáll András

(SZTÁR Sport)