Vágólapra másolva!
Második csoportmérkőzését is megnyerte a Dunaferr SE férfikézilabda-csapata a Bajnokok Ligájában: 27-25-re győzték le a francia Montpellier-t. Az EHF Kupában kettős győzelemmel jutott nyolcaddöntőbe a Pick-Szeged, a KEK-ben a Fotex Veszprémnek hátra van egy visszavágó, de az már csak formalitás.

Bajnokok Ligája, B csoport, 2. forduló:
Dunaferr SE - Montpellier (francia) 27-25 (11-11)
gól:
Mohácsi 8/2, Rosta 5, Bene, Kertész 4-4, Kuzmicsov 3, Marcinkevicius 2, Gál 1, illetve Fernandez 9, Frädesjö 4, Burdet, G. Anquetil 3-3, Dinart 2, Ashamalad 2/1, Junillon, Kabengele 1-1
kiállítások: 8, illetve 4 perc
hétméteresek: 3/2, illetve 3/1

Kimaradt helyzetekkel kezdődött a BL-rangadó, mindkét együttes idegesen játszott. A franciák előbb nyugodtak meg és 6-3-ra elhúztak. Később védekezésben feljavult a Dunaferr, emberhátrányban egyenlített, sőt, a vezetést is megszerezte. A szünetig fej-fej mellett haladtak a csapatok.

A második félidő elején Mohácsi és Kertész révén megugrottak a hazaiak (17-13). Állandósult a 2-4 gólos különbség a Dunaferr javára. Az egyre keményebben játszó Montpellier a hajrában csökkentette hátrányát, az egyenlítésre azonban esélye sem volt.

A magyar bajnok a szünet után nyújtott teljesítményével megérdemelten tartotta otthon a remélt továbbjutáshoz nagyon fontos két pontot és a második forduló után vezet a csoportjában. A Dunaferr legközelebb a címvédő FC Barcelonát fogadja november 26-án (16 ó).

Férfi KEK, a 16 közé jutásért, első mérkőzés:
Fotex KC Veszprém - Siauliai Universitas (litván) 37-18 (16-9)

gól: Pásztor 8, Saracevic 7/2, Perez, Oszlánczy 5-5, Iváncsik, Mezei, Jovic 3-3, Kiss Á., Csoknyai, Tóth 1-1, illetve Strupas 6, Norvilas 4/3, Rakickas, Balcinkas 3-3, Jarasunas 2

A jóval esélyesebb veszprémiek már az első félidőben sziporkáztak: kettős emberhátrányban is két gólt lőttek. A litvánoknak gyakorlatilag semmi esélyük sem volt: nem véletlen, hogy lemondtak pályaválasztói jogukról.

A Fotex mindkét szélen, átlövésben és kapusteljesítményben is a Siauliai fölé nőtt. A hajrában már csak a gólkülönbség volt kérdéses. A visszavágót, amely formalitásnak tűnik, vasárnap 16 órakor rendezik Várpalotán.

Férfi EHF Kupa, 16 közé jutásért, visszavágó:
Besiktas (török) - Pick-Szeged 27-35 (11-18)

továbbjutott: a Pick-Szeged, kettős győzelemmel, 69-51-es összesítéssel

A múlt héten Szegeden elszenvedett 10 gólos veresége után a Besiktas annak reményében lépett pályára az isztambuli visszavágón, hogy már az elején sikerül valamennyit ledolgoznia hátrányából. A magyar csapat nem volt ijedt vendég, meghiúsította a törökök elképzelését, s érett játékkal tovább növelte előnyét.

A kemény csatából ismét a szegediek kerültek ki győztesen, továbbjutottak és derűlátóan várhatják a keddi sorsolást.

(MTI)