Vágólapra másolva!
Nem egészen egy hónappal a romániai nőikézilabda Európa-bajnokság előtt váratlanul lemondott a házigazdák válogatottjának szövetségi kapitánya. A szerdai román lapok azt írták, hogy Bogdan Macovei, akinek vezetése alatt a románok várakozáson alul szerepeltek a sydneyi olimpián, semmilyen indoklást nem fűzött a szövetséghez faxon elküldött lemondásához.

Fotó: Reuters

Nyakatekert helyzet a román válogatottnál
(a képen Ignat a brazil Oliveira markában)

A szövetség elnöke azt mondta, hogy a válogatott "távolról sem tisztes helyen" végzett az olimpián. A játékosok a pszichikai gyengeség jeleit mutatták a pályán, hiányzott belőlük a győzni akarás. Gatu emlékeztetett arra is, hogy Macovei már a tavaly év végi norvégiai világbajnokság után távozni akart, de akkor éppen az olimpiára való tekintettel bírták maradásra.

- Dumitru Musi eddigi másodedző személyében a szövetség már ki is nevezte az új vezetőedzőt - jelezte Gatu, aki hangsúlyozta, hogy az edzőváltás semmiben sem változtat az eredeti célkitűzésen: a román csapat a december 8-17. közötti hazai Eb-n a dobogón akar végezni.

- Ehhez a frissen kinevezett vezetőedző minden támogatást megkap a szövetségtől. Az új kapitánynak a november 15-19. között Kolozsváron és Zilahon rendezendő Kárpát Kupa nemzetközi tornán kell bemutatnia új csapatát - mondta az elnök.

Román lapjelentések szerint a holland, horvát, orosz, ukrán és természetesen román részvétellel sorra kerülő torna hivatalos neve mostantól: EuroKárpát Kupa. Arról is írnak az újságok, hogy a tornán - hosszú szünet után - visszatér a válogatottba Amariei, a csapat egykori kiválósága.

A románok a kontinensbajnokságon az olimpiai bajnok dánokkal, a címvédő norvégokkal, a macedónokkal, az ukránokkal és a fehéroroszokkal játszanak azonos csoportban.

(MTI)

Korábban:

A Magyar Kézilabda Szövetség által létrehozott Nemzetközi Edzőképző Központ kedden nyílt meg a budapesti Cházár András utcában. A NEK nem kíván elválni a hagyományos edzőképzést folytató TF-től, de bizonyítványai nemzetköziek, Európa számos országában elismerik.