Vágólapra másolva!
Gröschl Tamást, a svéd Leksand Stars magyar jégkorongozóját meghívta idény előtti edzőtáborába az észak-amerikai profiliga (NHL) ötszörös Stanley Kupa-győztese, az Edmonton Oilers.

A csatár, aki augusztus 21-én ünnepelte 20. születésnapját, hamarosan tárgyal a részletekről a kanadai csapattal. - Nagyon örülök a hírnek, de hivatalos értesítést még nem kaptam. A napokban szeretnék mindent megbeszélni az Edmontonnal - mondta a játékos a távirati irodának.

A 188 cm magas, 86 kg-os jobbszélső tengerentúli játékjogát a tavalyi amatőr játékosbörze, a draft utolsó, kilencedik körében, összesen a 256. helyen választotta ki magának az egykori sikercsapat. Gröschl az elmúlt idényt a svéd Leksandnál töltötte. A felnőttek között az 50 mérkőzéses alapszakaszban kétszer kapott lehetőséget, és nem szerzett pontot, a junioroknál viszont alapembernek számított: 33 találkozón 15-ször volt eredményes, és 14 gólpasszt adott, 29 pontjával együttese hatodik legeredményesebb játékosának bizonyult. Az újpesti nevelésű korongos emellett 46 percet töltött a büntetőpadon.

Gröschl Tamáson kívül Szuper Levente is részt vesz az NHL október 4-én kezdődő idény előtti edzőtáborában, a kapust a Calgary Flames teszteli.

(MTI)

Korábban:

Augusztus 28-ra várja a Calgary Flames jégkorongcsapata Szuper Leventét. Az itthon pihenő rendkívül tehetséges kapus elmondása szerint az edzőtáborban nyújtott teljesítményétől függ, hogy a következő idénytől a világ legerősebb hokiligájában, az NHL-ben folytatja-e pályafutását.