Vágólapra másolva!
Szuper Levente hétfőn megkapta az NHL-játékjogát lefoglaló Calgary Flames mezét, sapkáját, pólóját, valamint a klub emléktárgyait. A kanadai együttes a draft negyedik körében, a 116. helyen választotta magának az Ontario állambeli bajnokságban (OHL) érdekelt Ottawa 67's kapusát.

Fotó: Reuters

Brent Kahn, a Flames első körös választottja
már a drafton megkapta a mezét
Flames

Az NHL 1989-es bajnokának egy éven belül kell szerződést kínálnia Szupernek, aki 2002 júniusáig döntheti el, hogy elfogadja-e az ajánlatot. Ha nem kap szerződést, vagy a felkínált kontraktust nem fogadja el, újra megszerezhető lesz a licence.

A Calgary vezetősége korábban úgy foglalt állást: mindenképpen számít Szuperre, és valószínű, hogy az első idényben a tartalékcsapatban, vagy az Ottawa 67's együttesében szerepel majd.

(MTI)

Ajánló:

Calgary Lángjai a hálón

Korábban:

A Szuper Levente játékjogát lefoglaló Calgary Flames 14 ezer bérletet adott el a következő idényre, így az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) 1972 óta szereplő klub nem költözik el a városból.[június 30.]