Vágólapra másolva!

Az FTC gyakorlatilag megnyerte a nőikézilabda-bajnokságot<br/>

"Izzik a csarnok, itt a magyar bajnok" - skandálta ezer érces torok tegnap a Népligetben, és ebben nincs semmi meglepő, hiszen nőikézilabdában az FTC-Dunaferr meccsen természetesen ott a bajnok. A meglepetés az, hogy három év után ismét úgy hívják: Ferencváros.

Fotó: Népszava / Szalmási Péter
Siti Eszter (FTC) Farkas Ági mellett tör be

Kezdetben két, az elmúlt hét végi kupavereség után kissé törődöttnek tűnő csapat fürkészte egymást, de az FTC gyorsan magához tért. A zöldek két nagyasszonya, Kökény Bea és Pádár Ildikó mellé felnőtt az igazi átlövőformáját a legfontosabb pillanatra visszanyerő Deli Rita, és Sugár Tímea is jóval több labdát fogott, mint a másik oldalon a hullasápadt, a közönség célpontjává vált Farkas Andrea. Szünetre valószínűtlen különbséggel, 17-11-re húzott el a Fradi, majd térfélcsere után már a sci-fi kategóriájába tartozó tíz gól lett a különbség: 24-14.

Nyilvánvaló, hogy ekkora differencia messze nincs a két fél között, így a fradisták elbizonytalanodtak saját "nagyságuktól", az újvárosiak pedig továbbra sem jó játékkal, de becsülendő lelki erővel föltápászkodtak, a kapuscsere is javukra szolgált, úgyhogy szorossá tették a végjátékot. Olyannyira, hogy csak az utolsó percekben hangzott fel az ilyenkor kötelező "Izzik a csarnok, itt a magyar bajnok" rigmus.

Rossz szófordulat, hogy a 29-27-re végződött derbi lefújása után elszabadult a pokol, hiszen a hazaiak éppenséggel a mennyben érezték magukat. Németh András vezetőedző is, aki elcsukló hangon mondta: "Negyven percen át szenzációsan játszottunk. Az ötödik bajnokságot nyerem a csapattal, de mind közül ez a legfontosabb, mert most aztán senki nem állíthatja, még szép, hogy elsők lettünk, magasan mi vagyunk a legerősebbek."

A Fradi egyetlen komoly hátralévő meccsét Győrben vívja, és ha ott száz góllal kikap, akkor is kilencedik aranyérmét söpri be. Németh András ezzel 5-4-es vezetést szerez Elek Gyulával szemben, aki fátyolos tekintettel fogadta az "eredmény" változását. Természetesen nem a bánat könnyeit nyelte...

Ballai Attila

(Népszava)

Korábban:

Hatalmas lépést tett az aranyérem visszaszerzése felé a Herz-FTC nőikézilabda csapata, mivel az NB I pénteki rangadóján ismét legyőzte a címvédő Dunaferr SE-t.