Vágólapra másolva!

Vízilabda: kupadöntők és a BVSC továbbjutási esélyei<br/>

Az európai férfivízilabda kupák hétvégi találkozói során két finálé első mérkőzését is lejátszották: a két olasz vendéglátó közül a Florentia (Fodor Rajmund csapata) kétgólos előnyt szerzett az orosz Dinamo Moszkvával szemben (KEK), a Conad Pescara viszont kikapott Molnár Tamás együttesétől, a horvát Jug Dubrovniktól (LEN Kupa).

A Bajnokok Ligájában a négyes döntő két résztvevője már ismert. A Vörös csoportban a jugoszláv Naftagas Becej (Vincze Balázs, Tóth László, illetve Kásás Zoltán edző csapata) és a horvát Mladost Zagreb (Varga Zsolttal) behozhatatlan előnyre tett szert, a Kék csoportban viszont még hárman - a BVSC-Brendon, a címvédő horvát Splitska Banka Split és a görög Olimpiakosz - reménykedhetnek.

A hátralévő 6. forduló párosítása, illetve az eddigi egymás elleni eredmények alapján a vasutasok (a zárónapon otthonukban fogadják a pont nélküli francia Olympic Nice-t) abszolut esélyesek a csoportelsőségre. Ha a papírforma a másik találkozón is érvényesül (a rosszabbul álló pireusziak Splitbe utaznak), a BVSC-nek a Final Fourban két horvát és egy jugoszláv riválisa lesz.

A hétvégi eredmények:

KEK-döntő, első mérkőzés:
RN Florentia (olasz) - Dinamo Moszkva (orosz) 5-3
(Fodor Rajmund egy gólt dobott az elődöntőben a Honvéd-Dominót búcsúztató firenzeiek közül)

LEN Kupa-döntő, első mérkőzés:
Conad Pescara (olasz) - Jug Dubrovnik (horvát) 7-8
(Molnár Tamás 2 gólt lőtt a Vasast kiverő olaszoknak)

A BL-középdöntő utolsó körére és a finálék visszavágóira április 8-9-én kerül sor.

(MTI)

Ajánló:

A Magyar Vízilabda Szövetség honlapja