Vágólapra másolva!

GYSEV-vereség Brnóban<br/>

A nőikosárlabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén 15 pontos vereséget szenvedett a GYSEV-Ringa Brnóban. A két nyert mérkőzésig tartó párharc folytatására csütörtökön kerül sor Sopronban.

Euroliga negyeddöntő, 1. mérkőzés:
BK Gambrinus Brno (cseh) - GYSEV-Ringa 81-66 (45-37)
Brno, 1500 néző
legjobb dobók: Bogojevic 19, Vecserova 14, Vodickova 13, illetve Mandic 23, Vilipic 14

Remekül kezdett a GYSEV-Ringa a B csoport győztesének otthonában, a cseh edző 12-8-as soproni vezetésnél időt is kért. Ezt követően fordított a Brno, és a vezetést nem is adta ki kezéből a találkozó végéig. Különösen centerposzton bizonyultak jobbnak a házigazdák, de a GYSEV játékosait is minden dicséret megilleti, rendkívül lelkesen, helyenként jól kosárlabdáztak.

A párharc 2. mérkőzését csütörtök este 6 órától rendezik Sopronban. Ha sikerül nyernie Saed Armaghani csapatának, akkor a harmadik mérkőzést március 9-én Brnóban játsszák a négyesdöntőbe jutásért.

(MTI)