Märtin beautózta magát a ralitörténelembe

Vágólapra másolva!
Irdatlan rég nem fordult elő, hogy ne helyi menő győzzön a Finn ralin - a világbajnokság kilencedik futamán ez az óriási bravúr az észt Markko Märtinnek sikerült Forddal. Második a norvég Petter Solberg Subaruval, harmadik az angol Richard Burns lett, a Peugeot-pilóta egy pontocskával növelte előnyét az összetettben a most negyedik spanyol Carlos Sainz (Citroën) előtt. Következik szeptember elején az Ausztrál rali, a magyar Benik Balázzsal (is).
Vágólapra másolva!

A záró körben, a "maradék" hat gyorson (röviden) annyi történt, hogy Märtin megyegetett, őrizte jókora előnyét, biztonsági autózásába egy szakaszgyőzelem is belefért. A többi dobogós helyért persze ádáz csatát vívott Burns, Solberg és Sainz, illetve utóbbi hamar kiszállt a meccsből, problémái adódtak a Xsara kormányművével.

Burns és Solberg adott és kapott, végül a tavalyi összmásodik került ki győztesen - nagyon szép neki, csalódás a 2001-es világbajnoknak. Aki így egyetlen pontocskával növelte előnyét, továbbra is képtelen futamot nyerni a Peugeot-val, szörnyű.

Märtin bezzeg pályafutása második győzelmét aratta, mindkettőt ugye idén, az új Focusszal, murván. Összetettben pedig feljött, ahogy Solberg is, de inkább böngészgessék jól a táblázatot, jó sűrű ott a minden (a gyári versengésben is: picit hozott a Citroën a PSA-tesó, címvédő Peugeot-n, a Subaru meg befogta a Fordot).

Ötödik lett és ezzel teljesítette tervét Loeb (segített gyönyörűen csapatán is), hatodik a Finn ralit korábban zsinórban ötször nyerő, Mitsubishivel négyszeres világbajnok (1996-99) Mäkinen (lásd még, mitn Loeb, csak nem Citroën, hanem Subaru), pontot szerzett még két helyi srác, Tuohino és Lindholm egy privát Forddal, illetve Peugeot-val.

A 10. Loix és a 12. Schwarz konstruktőri pontokat gyűjtött a Hyundainak (Välimäki kiesett a hajrában, a 19. szakaszon csapta oda az Accentet - ugyanott, ahol a fordos Duval), reszkess, mostanság gyengélkedő, az új Fabiával kísérletezgető Skoda.

Kis statisztika meg érdekesség: a 23 szakaszból a győztes Märtin 8-at nyert. Szóval nem olyan sokat (mert pl. a legutóbbi émet ralin 10-szer győzött, de csak ötödik lett), ám roppant kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Tudniillik egy gyorson sem szorult ki a legjobb hatból, bravó.

Grönholm és Burns 6-6 szakaszt, Solberg 3-at, McRae 1-et nyert (Märtin és Grönholm egyszer azonos idővel ért célba). A konstruktőri különversenyben a Peugeot-é a pálma hát 12-vel a Ford (8), a Subaru (3) és a Citroën (1) előtt. Michelin-Pirelli: 20-3.

A pénteki embertelen száguldás után picit visszavettek a tempóból, Märtin végül alacsonyabb átlagsebességgel végzett az élen, mint Grönholm egy évvel ezelőtt (121,6 kontra 121,8 km/ó).

Hetvenhárman neveztek, 71-en indultak el, 35-en mentek végig.