Solberg győzött a Ciprusi ralin

Vágólapra másolva!
A norvég Petter Solberg nyerte Subaruval a Ciprusi ralit, a világbajnoki sorozat hetedik, "gyilkos" versenyét. Második a finn Harri Rovanperä (Peugeot), harmadik a francia Sebastien Loeb (Citroën) lett. A menők többségének kiesésével egészen esélytelen emberkék szereztek pontokat, a mezőny harmada sem ért célba.
Vágólapra másolva!

A harmadik napon már semmi különös nem történt, végigbírta a maradék - maroknyi - WRC-s csapat. Solberg pályafutása második futamgyőzelmét aratta (legutóbb ugye a tavalyi szezonzáró Brit ralin), az idei elsőt a Subarunak (amely ezzel megelőzte a Fordot).

Egyéniben Sainz egy pontra feljött az élen álló Burns mögé, Solberg meg felugrott negyediknek, és szintén csak egyetlen egységnyire van Grönholmtól. Tavaly ezüstérmes lett, most világbajnok akar lenni - hangoztatta többször is, nos jó úton halad.

A Gröngolm és Burns meglepő, korai búcsújával egyke Peugeot-pilóta Rovanperä megduplázta, a komoly böjt után ismét bravúrkodó Schwarz megtriplázta pontjainak számát (nem volt nehéz azt az egyet), Hirvonen és a privát Ginley első vb-pontjaikat ünnepelhetik.

A fiatal finn Hirvonennek ez az első gyári szezonja, nem semmi, a Märtint és Duvalt elvesztő Fordnak hozott négy pontot, szép. A brit Ginley valószínűleg álmodni sem mert arról, hogy pontszerző helyen ér célba a privát Focusszal, hihetetlen.

A Skoda ebben a szezonban először nem érdemelt pontot, akárcsak egyébiránt Burns - nincs már tehát sem egyéniben, sem a konstruktőrök között olyan, aki minden egyes versenyen legalábbis tiszteletreméltóan végzett volna.

A "gyilkos" Ciprusi ralin a mezőny kevesebb mint harmada, 17 egység ért csak célba, majdnem megesett az a csúfság, hogy N-es autóval szerzett valaki abszolút világbajnoki pontot (sej, ha mondjuk Benikék itt is indultak volna...)

Következik a Német rali, aszfalt, július 24. és 27. között.