Ralihajrá - Négy dudás egy csárdában

Vágólapra másolva!
A San Remo- és a Korzika-ralival a francia konstruktőrök nagy bánatára véget ért az aszfaltos szezon, s a csapatok messze Európától, a murvás Ausztrál-ralin mérik össze tudásukat. Ami újdonsággal indul: új rajtrendszert vezetnek be, mely szerint a leggyorsabb pilóták megválaszthatják a rajtpozíciójukat - ezzel tán vége a tavalyi  nagy taktikázásoknak. Négy pilóta is esélyes még a világbajnoki címre, így mindannyian apait-anyait beleadnak majd a kenguruk földjén.
Vágólapra másolva!

Fotó: DPPI
Sainz még nem nyert Ausztráliában, persze szokásos jó helyezéseivel idén is versenyben van a vb-címért, akárcsak a Ford
Ausztrál-ralira

A Perthtől délre és keletre fekvő utak nemcsak gyorsak és szűkek, de miután egy finom porréteg borítja őket, különösen csúszósak is. Ennek folytán az újoncok számára ez egyben az egyik legnehezebb verseny is a naptárban. A gumiszállítók pedig különlegesen rovátkált abroncsokkal készülnek a ralira.

A verseny 1995-ben megkapta az "Év ralija" címet, amelyet főleg a Langley Park-i szuperszelektív gyorsasági szakasznak köszönhetett. Az idei évben újdonságként ez utóbbi gyorsaságin kialakítanak egy ún. "Business Club"-ot, ahol távol a portól, de mégis jól látható helyen nézhetik a versenyt, s közben ehetnek-ihatnak mindazok, akik megengedhetik ezt maguknak. Miután mindössze ötven embernek van itt hely, a szervezők elég magasra szabták az árakat.

Ami a főszereplőket, s a világbajnoki címekért folytatott harcot illeti: Tommi Mäkinen bár már kétszer is nyert itt, új navigátorral (Timo Hantunen) kel útra. Mint ismeretes, Risto Mannisenmäki olyan súlyos sérülést szenvedett Korzikán, hogy valószínűleg idén már nem is áll rajthoz. Ugyanakkor ez lesz a Mitsubishi WRC első murvás versenye is, így nem tudni, hogyan teljesít majd a piros autó. Az első négy helyezettet, Mäkinent, Colin McRae-t, Burnst és Sainzot mindössze hét pont választja el egymástól, és már csak két rali van hátra a szezonból.

"Ausztrália mindig jó versenyzést hozott, így már nagyon várom. Jó eredményt kell itt szereznünk, s ennek érdekében a rali előtti tesztjeink nagyon fontosak. Az autó szerintem kitűnő, s már csak egy kis szerencsére van szükségünk" - mondta Mäkinen.

A San Remo és Korzika-ralin elért sikerek után a Peugeot magára talált a világbajnoki ponttáblán is. Így pilótái is nagyobb erőre kaptak és sikereket várnak Ausztráliában is. Grönholm mellett Auriol és Rovanperä kapott bizalmat a csapat vezetésétől. "Elértük a célunkat, amikor az elmúlt két aszfaltraliról a maximális pontszámot hoztuk el. Nagyon örülünk, és Ausztráliába, valamint Nagy-Britanniába sokkal motiváltabban utazunk, mint valaha. Még mindig harcban állunk a világbajnoki címért, és végig küzdeni fogunk érte" - nyilatkozta Corrado Provera, a Peugeot sportigazgatója.

A fordosok közül McRae és Sainz is nyerhet. A skótnak ez lenne második világbajnoki címe - szép ajándék navigátorának, Nicky Gristnek, aki 40. születésnapját ünnepli majd a nyitó napon. Carlos Sainz, akit jövőre is fordos színekben láthatunk, reméli, hogy 150. győzelmét gyűjtheti be Ausztráliában. Esélyeit nem növeli, hogy ez egyike azon három ralinak, ahol még soha nem tudott nyerni.

A Subaru három autót vet be Burns, Solberg és Arai számára, míg a Subaru Allstars csapat még két autót indít az ománi Hamed Al Wahaibi és az osztrák Achim Mörtl számára. Burns - a negyedik világbajnoki esélyes - így nyilatkozott a versenyről: "Tudom, mit kell tennem Ausztráliában. Egyszerűen meg kell nyernem a versenyt. Ha nem akarok nyerni, nem is fogok. Jó eredményt kell itt és Nagy-Britanniában elérnem, hogy enyém legyen a világbajnoki cím. Ha megkérdeznének, hogy melyik az a két verseny, ahol maximális pontszámot tudnék gyűjteni, akkor Ausztráliát és Nagy-Britanniát is mondhatnám."