Vágólapra másolva!
Bár továbbra sincs hivatalosan vége az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) közel egy éve tartó bérvitájának, a játékosok és a klubvezetők közötti várható megegyezés előszelének is tekinthető, hogy több csapatnál edzőcserére került sor a közelmúltban.

Az NHL egyik markáns alakulatánál, a Detroit Red Wingsnél menesztették Dave Lewist. A másodedzőként háromszoros bajnok szakembernek azért kellett távoznia, mert a remek alapszakaszok után a rájátszásban mindig gyorsan elvérzett az együttese. Az Anaheim Mighty Ducksnál Mike Babcock - aki a kanadai válogatottal tavaly Budapesten járt, majd világbajnok lett - nem hosszabbított szerződést. Valószínűleg ő lesz a Detroit edzője.

Az elmúlt hét idényben a playoffról hatszor lemaradó Chicago Blackhawksnál Brian Suttert Trent Yawney váltja, aki ezt megelőzően a tartalékcsapatot irányította.

A 2003-ban bajnok New Jersey Devils trénere, Pat Burns esete egyedi, a háromszor az NHL legjobb edzőjének választott szakember szervezetében ugyanis ismét rákot diagnosztizáltak. A tréner kijelentette: nem tudja tovább vállalni megbízatását. Utódja valószínűleg a legendás hátvéd, a csapattal 2000-ben Stanley-kupa-győztes Larry Robinson lesz.

Az elmúlt napokban több újság is arról írt, hogy lezárul a 2004/05-ös szezon teljes törlését okozó bérvita, az illetékesek azonban ezt cáfolták, mondván: még nem sikerült minden részletben megállapodniuk.