Vágólapra másolva!
Nem hibázta el otthoni mérkőzését a Miami Heat kosárlabdacsapata, amely az NBA Keleti főcsoportdöntőjének 5. mérkőzésén 88-76-ra verte a címvédő Detroit Pistonst, s ezzel 3-2-es előnyre tett szert a négy győzelmig tartó párharcban.

Meccset nyert ugyan, de egy kulcsembert elveszített a Miami Heat kosárlabdacsapata, amely a Keleti főcsoport döntőjének 5. mérkőzésén hazai pályán nyert 88-76-ra a Detroit ellen. Tette mindezt úgy, hogy a csapat legeredményesebb játékosa, Dwyane Wade mindössze 27 percet tudott játszani az összecsapáson (ezalatt azért termelt 15 pontot).

Wade az utolsó negyedet már gyakorlatilag kihagyta (bár megpróbálkozott a visaszatéréssel), egy ütközés során ugyanis bordasérülést szenvedett, s egyáltalán nem biztos, hogy felépül a következő, hatodik összecsapásra, amelyre szombaton, Detroitban kerül sor.

"Azt hiszem, este külön ágyban kell aludnom a feleségemmel, mert ha hozzámérne, iszonyú fájdalom nyilallna belém" - nyilatkozta a klasszis, aki elmondta, gyógyszerekkel próbál enyhíteni fájdalmain.

A statisztika most már mindenesetre a floridaiak mellett szól, az a csapat, amely 2-2-es állás után megnyerte az 5. mérkőzést, általában a párharcból is győztesen került ki, legalábbis az eddigi 126 alkalomból 106-szor így történt.

eredmény, Keleti főcsoport, döntő, 5. mérkőzés
Miami Heat - Detroit Pistons 88-76 (28-26, 25-13, 20-21, 15-16)
ld.:
S. O'Neal 20, D. Jones 15, D. Wade 15, U. Haslem 14 (13 lep.), R. Butler 12, illetve R. Hamilton 21, C. Billups 19, T. Prince 11
az állás: 3-2 a Heat javára.

A hatodik összecsapásra szombaton, Detroitban kerül sor.