Vágólapra másolva!
Fekete pénteket zárta a főcsoportelsőt az NBA legutóbbi játéknapján. Kelet legjobbja, az Indiana Pacers a New Orleans Hornets otthonában kapott ki 89-77-re, míg Nyugaton a Sacramento Kings hatalmas meglepetésre az egyelőre a playofftól is távol álló Utah Jazztől kapott ki otthon 102-97-re.

Nem feltett kezekkel lépett pályára a New Orleans Hornets kosárlabdacsapata az NBA pénteki játéknapján, pedig az ellenfél a Keleti főcsoport listavezetője, az Indiana Pacers volt. A hazaiak azonban az első három harmadban meglepték ellenfelüket, a záró 12 percre tizenöt pontos előnnyel érkeztek, s a 22 pontos Jamal Mashburn és a 18 találatig jutó Baron Davis 18 vezérletével 89-77-re nyertek.

Győzelmével a New Orleans az egyetlen csapat, amely az All-Star hét vége túl tudott járni a Pacers eszén, az Indiana pedig először kapott ki New Orleansban, amióta a Hornets áttette székhelyét Charlotte-ból.

Nem járt jobban a Nyugati főcsoport (és egyben az egész liga) legjobbja, a Sacramento Kings sem, amely ezúttal nem tudta érvényesíteni a hazai pálya előnyét, s még száz pontot sem tudta elérni a Utah Jazz ellen. A "mormonok" 102-97-es sikeréből Andrej Kirilenko 24, Maurice Williams 19 ponttal vette ki részét,

eredmények:
Boston Celtics - Toronto Raptors 88-75 (30-20, 27-17, 16-23, 15-15)
ld.:
P. Pierce 21, M. Blount 12 (11 lep.), B. Hunter 11 (16 lep.), illetve D. Marshall 19 (13 lep.)

Orlando Magic - Cleveland Cavaliers 107-112 (25-30, 19-23, 22-27, 34-20, 7-12) - hosszabbítás után
ld.:
T. McGrady 35, D. Gooden 14 (14 lep.), J. Howard 14, illetve L. James 30 (11 lep.), Z. Ilgauskas 28, C. Boozer 17 (16 lep.), J. McInnis 16 (10 assz.)

New Orleans Hornets - Indiana Pacers 89-77 (22-17, 24-17, 24-21, 19-22)
ld.:
J. Mashburn 22, B. Davis 18, P. Brown 17, J. Magloire 16 (11 lep.), illetve J. O'Neal 15, J. Tinsley 14

Detroit Pistons - Atlanta Hawks 105-83 (38-21, 28-17, 23-23, 16-22)
ld.:
R. Hamilton 20, C. Billups 20, illetve S. Jackson 16, B. Sura 14

Minnesota Timberwolves - Golden State Warriors 91-81 (27-25, 15-20, 26-17, 23-19)
ld.:
K. Garnett 24 (9 lep., 9 assz.), L. Sprewell 17, illetve E. Dampier 24 (19 lep.), J. Richardson 18

Houston Rockets - Portland TrailBlazers 89-85 (27-24, 22-26, 18-14, 22-21)
ld.:
S. Francis 21, C, Mobley 16, illetve D. Anderson 22, Z. Randolph 17 (17 lep.)

Milwaukee Bucks - Memphis Grizzlies 106-104 (28-29, 29-22, 21-29, 28-24)
ld.:
K. van Horn 30, M. Redd 19, illetve J. Posey 25 (10 lep.), B. Wells 19

Seattle SuperSonics - Phoenix Suns 99-104 (20-29, 27-28, 24-24, 28-23)
ld.:
R. Aallen 23, A. Daniels 19 (10 assz.), illetve A. Stoudamire 24, S. Marion 18 (13 lep.), J. Johnson 17

Sacramento Kings - Utah Jazz 97-102 (22-14, 20-26, 29-28, 26-34)
ld.:
M. Bibby 26, P. Stojakovic 21, illetve A. Kirilenko 24 (14 lep.), M. Williams 19

Los Angeles Clippers - New York Knicks 96-94 (35-27, 27-28, 21-22, 13-17)
ld.:
Q: Richardson 23, E. Brand 19 (12 lep.), illetve S. Marbury 28, T. Thomas 22.