Vágólapra másolva!
A háromszoros világbajnok salakmotorversenyző, a dán Nicki Pedersen megjelentette saját életrajzát. Az Élet fék nélkül című mű a megjelenés után azonnal bombasiker lett.

"Igazából soha nem érdekelt a pénz, az sem, hogy mennyit költök és mire" - erős a felütés, de még erősebb a folytatás. "A könyvelőm egyszer kiszámolta, hogy 

életem során a nőimnek legalább 6, de lehet, hogy 7 szilikonmellet vásároltam meg. Mit tehettem volna? Ezt kérték tőlem a csajok, hát megkapták. Meg persze engem is megkaptak...

Csak a könyvelőm tudta, mennyit költök mellekre

Nicki Pedersen salakmotorosként háromszor nyert egyéni világbajnoki címet. 2023-ban Debrecenben is megfordult. De most térjünk vissza a könyvére. Ebből kiderül, hogy egy ideig ő volt a világ legjobban fizetett salakmotor-versenyzője. 

Nicki Pedersen, a szexkirály és a salakmotorozás fenegyereke. AFP PHOTO STRINGER (Photo by STRINGER / AFP)

Amikor megunta a dániai életet, akkori barátnőjével Monacóba költözött. A szomszédja a Forma-1 egyik sztrája, Niko Hülckenberg volt.

Soha nem érdekelt, mit gondolnak rólam az emberek. Az egyetlen ember, akire olykor hallgattam, az a könyvelőm volt. Ő elborzadva nézte, hogy mennyit költök a csajokra, hogy simán megveszek egy olyan női táskát, amelynek az árát meg sem merem mondani.

A monacói költözéskor még Helene volt a barátnője, de őt megunta, ekkor lépett be az életébe egy másik dúskeblű nő, Natascha. De 2014-ben ennél is bonyolultabb volt az élete. Pedersennek akkor éppen menyasszonya volt, Anne-Mette, aki a második gyermeküket hordta a szíve alatt. Ekkor Pedersen Lengyelországba utazott egy versenyre, ahol nem bírt magával és megismerkedett egy helyi sztriptíztáncosnővel.

Bajba került egy lengyel táncosnő miatt

"A nő annyira megfogott, hogy hazatérésem után azon gondolkodtam, hogy kidobom a menyasszonyomat. Majd visszamentem Lengyelországba, ahol Rzeszowban újra talákoztam a táncosnővel.  Aztán megszületett a második gyerekem, Mikkel. 

Mégis, folyamatosan azon gondolkodom, hogy elegem van, vissza akarok menni a lengyel nőhöz. Folyamatosan kettős életet éltem, ahol az volt a legfontosabb, hogy ki ne derüljön az igazság.

 Olyan sok dolog van, amit otthon nem tudok elmondani. Annyi mindent eltitkolok, amikor otthon vagyok Anne Mette-tel és a gyerekekkel” – írja a könyvben.

Pedersen számára itt már egészen drámai fordulatokat hozott a kettős szerelmi játék. A lengyel nő nem akarta tudomásul venni, hogy Pedersennek gyerekei vannak és egyre fenyegetőbb lett. 

Csak nagy nehézségek árán tudta befejezni a táncosnővel a kapcsolatát, de ezt már a menyasszonya sem nézte tétlenül: a pár 2014-ben elvált egymástól.

Nicki Pedersen könyve, az Élet fék nélkül Dániában bombasiker lett.