Néhány perc alatt a teljes karrierjét tönkretehette a magyar teniszező

(SP)HUNGARY-BUDAPEST-TENNIS-WTA-HUNGARIAN GRAND PRIX-WOMEN'S SINGLES se Horizontal
(230719) -- BUDAPEST, July 19, 2023 (Xinhua) -- Amarissa Toth of Hungary competes during the women's singles round of 32 match between Amarissa Toth of Hungary and Zhang Shuai of China at the WTA 250 Hungarian Grand Prix in Budapest, Hungary on July 18, 2023. (Photo by Attila Volgyi/Xinhua) (Photo by Attila Volgyi / XINHUA / Xinhua via AFP)
Vágólapra másolva!
Tóth Amarissa Kiara szabadkártyásként élete első WTA-főtáblás meccsét vívhatta a budapesti tenisztornán, és egyből világhírre tett szert. Ám nem úgy, ahogyan azt ő szerette volna, és nem úgy, ahogyan bármilyen sportoló szeretné, hogy emlékezzenek rá. Márpedig Tóth botrányt okozó pillanatára minden bizonnyal emlékezni fognak a pályafutása végéig, ahogy Zinédine Zidane, Diego Maradona és Mike Tyson is örökké negatív hőssé vált egyetlen átgondolatlan mozzanat miatt.

Tóth Amarissa botrányt okozó tette

2023. július 18., kedd este. A helyszín a Római Teniszakadémia centerpályája, a tét a budapesti 250-es versenyen a nyolcaddöntőbe jutás. A mindössze 20 éves Tóth Amarissa ellenfele a párosban kétszeres Grand Slam-győztes, idén már a világranglista 22. helyén is álló, kínai Csang Suaj volt. Finoman szólva sem a világranglista 548. magyar teniszező volt az esélyes, és ez a meccs elején is látszott.

E cikk szerzőjének volt szerencséje azon néhány száz ember közé tartozni, aki élőben, szabad szemmel látta a pályán történteket, így élénken emlékszik arra a nagyjából egy órára, amíg tartott a találkozó. Hiába kapta a magyar teniszezők közül Tóth a leghangosabb biztatást, és egy külön kórus szinte minden két pont között hiába skandálta a nevét, Csang hamar 2-0-s előnyre tett szert. Ám egy maratoni játék végén Tóth visszabrékelt, majd 3-3 után már ő volt brékelőnyben. Az anyai ágon thai származású Tóth Amarissa azonban ismét elvesztette az adogatását, így kéz a kézben menetelt a két játékos 5-5-ig.

Tóth Amarissa nem játszott alárendelt szerepet, amíg a meccs lényegi része tartott Forrás: Xinhua via AFP/Xinhua News Agency.All Rights Reserved/Attila Volgyi

Ám a 11. játékban, Csang adogatásánál, 15:15-ös állásnál minden megváltozott. Egy hosszú labdamenet végén

Csang egy tenyeres nyerővel fejezte be a pontot, a labdája Tóth tenyeres oldalára, részben az oldalvonalra esett rá. Pontosabban kívülről csípte azt. Nem nagyon, de egy kicsit igen, márpedig teniszben ez elegendő. Ám aznap este mégsem volt az.

A vonalbíró ugyanis outot kiáltott, salakos pályáról lévén szó pedig sólyomszem helyett a székbíró döntött, és érthetetlen módon megerősítette segítője döntését.

Csangot pedig ez az ítélet teljesen kiborította. Hosszú percekig vitatkozott a székbíróval, hogy ugyan nézze már meg rendesen azt a nyomot, de a nő hajthatatlan volt. A kínai teniszező kérette a supervisort is, aki ugyan be is lépett a pályára, de neki, mint elmondta, ilyen esetben nem tiszte eldönteni, hogy kint vagy bent volt a labda.

Csang Suaj végtelennek tűnő percekig reklamált a székbírónál Forrás: Xinhua via AFP/Xinhua News Agency.All Rights Reserved/Attila Volgyi

Innentől kezdve két módon kaphatta volna meg mégis a pontot Csang. Az egyik, ha a székbíró az unszolás következtében megváltoztatja az eredeti döntését – ez azonban igencsak valószínűtlennek tűnt. A másik, ha Tóth Amarissa elismeri, hogy bent volt a kínai ütésénél a labda.

Mert ezt ő is tudta, ez nem is lehet kérdés.

Nála közelebb senki nem volt a labdához, amikor az lepattant, és a vita közben is odasétált egyszer a nyomhoz megnézni azt.

A szerző körül állók közül többen is azt fejtegették, hogy vajon miért olyan fontos, hogy ezt az egyetlen pontot ki kapja. Nos, 5-5, 15:15-nél igenis nem mindegy, hogy ki kerül közelebb a hatodik játékához. Ráadásul nem csupán magáról a pont kimeneteléről volt szó: a kínai pontosan tudta, hogy gyakorlatilag a teljes, részben őt kifütyülő közönség ellene szurkol, és hogy óriási igazságtalanság érte őt.

Miután Csang és a székbíró vitája csitulni kezdett, Tóth Amarissa továbbra is csöndben maradt és úgy tett, mintha mit sem tudna a történtekről, így 15:30-ra alakult az állás. A következő két pont a történtek ellenére Csangé lett, amit ő és a néhány fős tábora is a korábbiaknál nagyobb örömmel vett tudomásul. Ám az örömbe üröm vegyült: ugyanis miután eltelt egy labdamenet,

Tóth Amarissa odasétált az addig érintetlen nyomhoz, és Csang heves tiltakozása és könyörgése ellenére elsöpörte azt.

A lelkiállapotokat figyelembe véve nem csoda tehát, hogy 40:30 után sorozatban három labdamenetet Tóth nyert meg, így 6-5-re vezetett a magyar teniszező, és adogathatott a játszma megnyeréséért.

Pontosabban adogathatott volna. A nagyszülei halála miatt egyébként is mentális nehézségekkel küzdő Csang ugyanis nem bírta tovább idegileg a mérkőzést,

a székében sírva fakadt, majd pánikrohamra hivatkozva feladta a találkozót. Amikor pedig Csang kezet nyújtott ellenfelének, Tóth Amarissa diadalittasan magasba emelte a karjait – egy ellenfél által feladott meccs után...

Hibát hibára halmozott Tóth Amarissa a tetteivel

Tóth rögtön a meccs után, még a pályán értékelte az esetet: akkor úgy fogalmazott, hogy nem tudja, bent volt-e a labda, de hisz a székbírónak, hogy nem. Később a Kossuth Rádiónak is nyilatkozott:
„Úgy gondolom, hogy ő magát készítette ki. Nem értettem, hogy miért csinált ebből ekkora balhét, hogy a bíró döntését felül akarta bírálni.

Ezekkel a kijelentésekkel pedig csak tovább sodorta magát a hírhedtség felé, de ez a sokadik lépése volt ebben az irányban. A legjobban akkor jöhetett volna ki a szituációból, ha sportszerűen megadja a kérdéses pontot Csangnak – ugyan ekkora ismertségre nem tett volna szert, de a teniszközösség mindenképp elismerte volna érte. Ha már csendben maradt, akkor hiába nem befolyásolt már semmit,

a labda nyomát nem lett volna szabad eltüntetnie.

Értelmetlen dolog volt, és csak felbőszítette vele az ellenfelét (valószínűleg szándékosan), ráadásul azzal, hogy éppen azt a nyomot törölte el, tulajdonképpen beismerte, hogy pontosan tisztában van azzal, hogy bizony a kínainak volt igaza.

Majd ugyan "bravúrral" megfordította a gémet a korábban a korosztályos magyar válogatottól is eltiltott teniszezőnő,

az, hogy feltartott kezekkel ünnepelte az ellenfél feladását, még felháborítóbb volt. Ezt pedig csak tetézte az ártalmatlanságát tettető nyilatkozataival, és Csang hibáztatásával.

Ami pedig szintén megdöbbentő volt, az az, hogy a magyar közönség jelentős része ujjongva és tapsolva fogadta Tóth örömittas ünneplését és a pályán adott nyilatkozatát – mintha ez teljesen természetes és elfogadható cselekedet lenne.

Tóth Amarissa néhány perc alatt botrányhőssé vált Forrás: Xinhua via AFP/Xinhua News Agency.All Rights Reserved/Attila Volgyi

Tóthnak volt ideje átgondolni a történteket, hiszen csak két nappal később játszotta le a nyolcaddöntőjét, amelyben tükörsimán, 6-3, 6-1-re kikapott a világranglista 100., ukrán Katerina Baindltól. A találkozó után már teljesen másképpen nyilatkozott a kedden történtekről.

„Nem gondoltam volna, hogy pályafutásom első WTA-főtáblás sikere ekkora vihart kavar. Nagyon sajnálom a történteket, tisztelem Csang Suajt játékosként és emberként is. Soha nem állt szándékomban tiszteletlennek lenni, bántani vagy felzaklatni senkit, kiváltképpen az ellenfelemet" – idézte Tóthot az MTI.

Ám ez a szabadkozás már mit sem számított. Ugyanis a tette valóban vihart kavart, nem is kicsit. Az egész világot bejárták a Csang elleni mérkőzésen történtek, és

a női tenisz egykori és jelenlegi élmezőnyéből rengetegen kiálltak a kínai mellett, közben pedig durvábbnál durvább jelzőkkel illették Tóth Amarissát.

Maria Sakkari például egyenesen kitiltatná a tourról a magyart, amiért így viselkedett "a mezőny legkedvesebb játékosával" szemben, de az "undorító", "gusztustalan", "elfogadhatatlan" és "felháborító" jelzők közül legalább egy gyakorlatilag mindegyikük véleményében szerepelt.

És Tóth Amarissa hiába mindössze 20 éves, és hiába áll előtte a játéktudása alapján ígéretes jövő, ez az általános vélekedés róla nem is fog megváltozni soha. Ugyanis vannak olyan pillanatok egy karrier során, amelyek teljesen megbélyegeznek egy sportolót, és onnantól kezdve az emberek legnagyobb részének ezek a momentumok jutnak róla először eszébe. Tóth Amarissánál ez a pillanat a 2023. július 18-án, este fél 8 környékén már bekövetkezett.

Zidane, Maradona, Tyson és a többiek mindent megváltoztató pillanata

Amiért ez tulajdonképpen biztosan kijelenthető, az az, hogy a Tóth Amarissánál sokkal ismertebb és eredményesebb sztársportolók közül is rengeteg olyan van, akik hiába értek el páratlan sikereket, egy rossz megmozdulásukra emlékeznek a legtöbben.

Az egyik legismertebb sportoló, akiről ilyen esetben beszélhetünk, ő Zinédine Zidane. A világ valaha volt egyik legjobb focistája világ- és Európa-bajnok lett a francia válogatottal, megnyerte az Aranylabdát, Bajnokok Ligája-sikerre vezette a Real Madridot és többek között két BL-döntőhöz segítette a Juventust. A 2006-os, németországi világbajnokságon megkoronázhatta volna páratlan pályafutását, és az akkor 34 éves középpályás a fináléig el is juttatta a válogatottját. Sőt, játékoskarrierje utolsó meccsén, az olaszok elleni döntőben vezető gólt is szerzett, ám aztán a hosszabbításban jött a dráma: Horacio Elizondo a 110. percben felmutatta neki a piros lapot. Zidane-t ugyanis

a családját sértegető olasz gólszerző, Marco Materazzi úgy felbosszantotta, hogy mellkason fejelte az ellenfél védőjét.

A futballtörténelem egyik legikonikusabb képe, ahogy Zidane az öltözőbe menet elsétál a vb-trófea mellett – amit később sem emelhetett fel, hiszen a tizenegyespárbaj Olaszországnak kedvezett.

A fejelés, majd a kiállítás – Zidane utolsó pillanatai aktív focistaként Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Db Wdr

Így zárult le tehát nemcsak a 2006-os vb, de Zidane pályafutása is, és a következő napokban-hetekben ez a téma szolgáltatta a legtöbb beszédtémát. Sőt, Zidane-t a mai napig a momentum határozza meg. Hiába szerzett addig számtalan történelmi pillanatot, és edzőként hiába nyert három BL-t is a Real Madriddal egymás után, 2016 és 2018 között.

Ugyan már 17 év telt el az incidens óta, a megkérdezett magyar emberek több mint felének mindmáig az a pillanat ugrik be elsőként Zidane-ról, "amikor lefejelte Materazzit".

És ha ez eddig nem változott, amíg világ a világ, nem is fog változni.

Kísértetiesen hasonló Diego Armando Maradona története, akit szintén a világ valaha volt egyik legjobb focistájaként tartanak számon. Maradona az argentin válogatottat vezette a csúcsig, az 1986-os vb azonban nála nem a fináléró, hanem a negyeddöntőről maradt emlékezetes.

Az Anglia elleni találkozón az ő duplájával nyert az Albiceleste, ez a két gól pedig a valaha volt talán legtöbbet ismételt két gól.

A második találata egy elképesztő cselsorozat után született, és meg is választották az évszázad góljának. Ám mégis az első volt jellegzetesebb: egy beadás után a fejéhez emelt kezével ütötte át a labdát a kapus felett a hálóba.

Maradona „Isten keze" pillanata Forrás: ANP via AFP/Anp

A klubkarrierje során ugyan Nápolyban máig ikonikus közönségkedvenccé vált, és két bajnoki címhez is hozzásegítette a klubot, az olaszországi időszaka végén többször tettlegességig fajult az újságírókkal szembeni vitája, és a kokainfüggősége miatt el is tiltották. Az „Isten keze" néven elhíresült találat azonban az ellentmondásos élete után is megmaradt a védjegyének, és a szebbnél szebb góljai helyett mégis ez az, ami az emberek többségének fejében megmaradt róla.

Listánk harmadik világbajnoka labdarúgás helyett ökölvívásban ért fel a csúcsra, de neki sem az eredményei maradtak meg az emlékeinkben. Mike Tyson profi karrierje első 46 meccséből 45-öt megnyert, majd jött Evander Holyfield, aki 1996-ban és 1997-ben is győzött ellene a WBA nehézsúlyú világbajnoki övéért. Tyson előbb technikai KO-val kapott ki,

1997. június 28-án pedig leléptették őt egy addig a ringben elképzelhetetlennek tűnő fülharapás miatt – amit a meccsen már másodszor követett el.

Mike Tyson leharapott egy darabot ellenfele, Evander Holyfield füléből Forrás: AFP/Jeff Haynes

Maradonához hasonlóan Tyson élete sem volt botrányoktól mentes, ráadásul a most 57 éves exbokszoló a közelmúltban is gyakran ad hangot magáról, így nála szorosabb volt a verseny, de a megkérdezettek zöme az esetében sem a sikereket, hanem a fülharapást emelte ki a karrierje legemlékezetesebb pillanataként.

Ők hárman minden bizonnyal kimagaslanak azok közül, akinek a hírnevét a sportáguk űzése közben okozott egy-egy rossz pillanat örökre megpecsételte, de mellettük többek között a montréali olimpián elkövetett csalásával felháborodást keltő szovjet öttusázó, Borisz Onyiscsenko,

a Tysonhoz hasonlóan a harapásáról (és a 2010-es vb-negyeddöntőben elkövetett kezezéséről) elhíresült uruguayi futballista, Luis Suárez,

és a Crystal Palace-szurkoló mellkason talpalásáról emlékezetes Eric Cantona is ide sorolható.

Rajtuk kívül olyanok is rengetegen vannak, akik a pályán kívül követtek el olyat, ami végleg leírta őket. Hogy ezt a kategóriát se hagyjuk példa nélkül, ott van Michael Vick, aki

az NFL egyik legnagyobb sztárja volt a kétezres évek elején, amikor a karrierjét kettétörte a hír, miszerint kutyákat akasztott fel és fojtott vízbe.

A szintén amerikaifutballista O. J. Simpsont már az eredményes karrierje után vádolták meg az exfelesége és annak barátja megölésével. A világ leghíresebb golfozója, Tiger Woods pedig több szexbotrányba is belekeveredett.

Tóth Amarissa ez utóbbi kategóriába semmiképp nem tartozik, és remélhetőleg soha nem is fog. Az előbbibe azonban belekerült, és onnan kijönni nagyon nehéz – vagy inkább lehetetlen. Mert ha Zidane-nak, Maradonának és Tysonnak nem sikerült, akkor neki sem fog. Akármilyen eredményeket is ér majd el a következő években.