Vágólapra másolva!
A keddi nap sem telt érdekességek nélkül a sport világában, a szokásoknak megfelelően július 11-éről is egy helyen gyűjtöttük össze a legfontosabb híreket, köztük Szoboszlai Dominik edzésbe állását Liverpoolban, Daniel Ricciardo becserélését a Forma–1-ben és a teniszvilágban történteket.

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool új játékosa, Szoboszlai Dominik kedden csatlakozott a csapathoz, ahol először találkozott Jürgen Kloppal és az új csapattársaival. A magyar válogatott 22 éves csapatkapitánya délután megérkezett a Kirkbyben található edzőközpontba és az edzésen be is mutatkozott, amelyről a klub egy videót is közzétett.

A labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában a feröeri bajnok Klaksvik otthonában a Ferencváros csapata 0-0-s döntetlent ért el. A meccs után Sztanyiszlav Csercseszov váratlan szavakkal kezdte az értékelését.

Nyck de Vries, az AlphaTauri Forma-1-es csapat holland pilótája elveszítette az ülését és azonnali hatállyal távozik a csapattól, a helyét pedig a jövő hétvégi Magyar Nagydíjtól kezdődően Daniel Ricciardo veszi át. A 34 éves ausztrál versenyző kedden már Silverstone-ban vett részt a Pirelli gumitesztjén az RB19-es volánja mögött a Red Bull tartalékpilótájaként, ám a fiókcsapat bejelentése után már az élesben történő visszatérésre is készülhet.

Daniel Ricciardo a Hungaroringen visszatér Forrás: NurPhoto via AFP/Gongora/NurPhoto/Gongora

A wimbledoni teniszbajnokság férfi egyes versenyének nyolcaddöntőjében az orosz Danyiil Medvegyev legyőzte a cseh Jiri Leheckát. Ám nem az eredmény miatt marad elsősorban sokáig emlékezetes a meccs, hanem a drámai okból történő félbeszakítás miatt, valamint amiatt, hogy Lehecka egyik labdája egy rajongó söröspoharában kötött ki. Ami a többi mérkőzést illeti, a férfiaknál a címvédő Novak Djokovics és Jannik Sinner bejutott a wimbledoni tenisztorna elődöntőjébe, míg a nőknél ugyanez nem sikerült a világelső Iga Swiateknek.

Ami a tenisz bulvár részét illeti, a nagy teniszrajongó hírében álló Jekatyerina Novikováról szexi, többségében meztelen képek kerültek nyilvánosságra.