Vágólapra másolva!
A magyaroknál egyetlen ország fiatal atlétái sem tudtak többször dobogóra állni a besztercebányai EYOF atlétikai pályáján; a három arany-, öt ezüst- és három bronzéremmel a magyar küldöttségből is kiemelkedtek teljesítményükkel - írja az Atletika.hu.

A szlovákiai Besztercebányán rendezett XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon minden idők – holtversenyben Belgráddal (2007) – harmadik legeredményesebb EYOF-eseményét zárta a magyar csapat Győr (2017) és Párizs (2003) után.

A magyar fiatalok összesen 24 érmet szereztek a 48 ország mintegy 2300 ifjú sportolóját felvonultató viadalon, ezzel az éremtáblázat ötödik helyén végeztek. A gyűjteményhez a legtöbb érmet az atléták tették hozzá, akik tizenegyszer állhattak fel a dobogó valamelyik fokára. Mögöttük az úszók érdemelték ki a második legtöbb érmet – nyolcat.

A magyar atléták a három arany-, öt ezüst- és három bronzéremmel a sportág külön EYOF-éremtáblázatán az előkelő negyedik pozícióban zártak, megelőzve többek között a horvát, a francia, a svéd, a cseh vagy a német válogatottat.

Az EYOF a szombat esti záróünnepségén a magyar zászlót a 100 méteren arany-, a svédváltóval ezüstérmes Deák Zalán vihette teljesítménye elismeréseként. Fotó: Magyarock/Szalmás Péter

Tizenegy éremnél egyébként egyik ország sem tudott többet szerezni az atlétikai pályán, így ebben a tekintetben holtversenyben első a magyar csapat a lengyelekkel, az olaszokkal és a csehekkel együtt.

Ez a tizenegy érem ráadásul magasan a legtöbb, amit az atléták az EYOF 1993 óta íródó magyar történetében elértek. Eddig a 2013-as esemény volt a legtermékenyebb a maga hat érmével, igaz, akkor négy arany is került a gyűjteménybe Utrechtben. Ehhez tartozik hozzá, hogy a korábbi seregszemléken tizennégy-tizenhat fővel vett részt a csapat, most huszonhat atléta kapott lehetőséget, ám az ígéretek így is felülmúlták a várakozásokat, és a huszonhatból tizenhét versenyző szerzett érmet. Mellettük pedig többen végeztek dicséretes pontszerző vagy döntős helyen.

Hogy Magyarországon számos műhelyben zajlik minőségi utánpótlás-nevelés, azt jelzi, hogy a tizenhét érmes tizenhat különböző egyesületből került ki. A 2006-os és 2007-es korosztályban rejlő potenciálról pedig Scherer Tamás, a Magyar Atlétikai Szövetség utánpótlás-referense úgy fogalmazott, hogy az itthon maradt tinédzserek között is jó néhány olyan reménység van, aki ugyanúgy esélyes lett volna a kiváló szereplésre Besztercebányán. „Nagyon jó volt magyarnak lenni a stadionban!" – jelentette ki büszkén a kapitány, ami nem csoda, hiszen a fiatalok megannyi emlékezetes pillanattal örvendeztették meg az edzőket, szülőket, szurkolókat.

Nehezen felejthető, ahogyan Deák Zalán a 100 méteres síkfutás döntőjében 10.59 másodperces egyéni csúccsal repesztett át a célvonalon elsőként, a kalapácsvető Szabados Ármin 72,64 méteres dobással pipálta le vetélytársait, Rózsahegyi Bori pedig 16 centit javítva az addigi legjobbján, 616 centiméterrel lett a távolugrás bajnoka.

Kivételes élmény marad az ezüstérmes rúdugró, Mészáros Emma szereplése, hiszen a hosszú sérülése után 395 centire kozmetikázta a korábbi 376 centis egyéni rekordját, és a második helyért Herczeg Attila gerelye is eddig nem látott messzeségbe (69,46 m) repült. Továbbá Dobó Zsombor diszkoszvetésben (56,65 m), Szirbek Albert 1500 méteren (4:02.69) érdemelt ki ezüstöt, és a fiú svédváltó (Trenka Ádám, Alexovics Dániel, Deák Zalán, Fodor Péter, elődöntőben: Bodrogi Levente) is nagy csata után zárt másodikként (1:55.43).

A bronzérmesek táborában megérdemelten foglal helyet a gerelyhajító Illyés Gréta (49,03 m, egyéni csúcs) és az 5 km-es gyaloglásban harmadik Kovács Alexandra (23:17.79, egyéni csúcs), aki félperces büntetése után küzdötte fel magát a dobogóra. A leány svédváltó (Lalik Petra, Rózsahegyi Bori, Ecseri Angéla, Kriszt Sarolta, elődöntőben: Balogh Laura) pedig az EYOF egyik legkiélezettebb fináléjában nyert bronzot (2:11.59).

Örömteli tény, hogy egyik irányba sem billen el jelentősen a mérleg nyelve, azaz a rövid- és a középtávfutásban, az ugró-, valamint a dobószámokban is megcsillantották tehetségüket a fiatalok. Továbbá a nemenkénti felosztás is kiegyenlített, hiszen hat fiú- és öt leány versenyszámban született magyar érem.

„Gratulálunk a bravúros szerepléshez a teljes magyar atléta válogatottnak és a szakmai stábnak! Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy az atlétika volt a legeredményesebb sportág a magyar delegációban, és arra is, hogy soha nem volt még ilyen eredményes a magyar atlétika az EYOF történetében. A három arany, öt ezüst és három bronz minden várakozásunkat felülmúlta. Öröm látni, hogy azok a szakmai programok, amelyek elindultak a Magyar Atlétikai Szövetségben és különösen az a műhelymunka, amely az egyesületekben, a tagszervezetekben zajlik, ilyen csodálatos eredményekhez vezet – mondta Deutsch Péter, a Magyar Atlétikai Szövetség Kiemelt Atlétikai Program vezetője. A szakmai vezető hozzátette, hogy már tavaly is szép eredményeket ünnepelhetett a magyar atlétika utánpótlás az U23-as Eb-aranyérmeknek és az U20-as vb-bronzérmeknek köszönhetően, és ezek az eredmények joggal töltik el bizakodással az atlétika iránt elkötelezett szakembereket, a sportolókat és a rajongókat.

Az EYOF a szombat esti záróünnepséggel ért véget. Az eseményen a magyar zászlót a 100 méteren arany-, a svédváltóval ezüstérmes Deák Zalán vihette teljesítménye elismeréseként. A XVII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált jövő júliusban Maribor rendezheti.

A magyar érmesek és pontszerzők a 2022-es EYOF-on:

1. helyezett:

Rózsahegyi Bori (távolugrás),
Deák Zalán (100 m),
Szabados Ármin (kalapácsvetés),
Elekes Tamara (úszás, 400 m vegyes),
Kováts Alex (úszás, 200 m hát),
leány kézilabda-válogatott (Faragó Lea, Giricz Lilla, Horváth Fanni, Keceli Renáta, Krasznai Júlia, Menczer Lili, Mészáros Virág, Mórocz Fanni, Pálmai Liza, Papp Dorka, Rédecsi Polett, Szabó Laura, Szalai Petra, Török Fanni, Varga Dalma)

2. helyezett:

Szirbek Albert (1500 m),
Mészáros Emma (rúdugrás),
Herczeg Attila (gerelyhajítás),
Dobó Zsombor (diszkoszvetés),
fiú svédváltó (Alexovics Dániel, Deák Zalán, Bodrogi Levente, Fodor Péter, Trenka Ádám),
Szeleczki Szabina (cselgáncs, 44 kg),
Kováts Alex (úszás, 400 m vegyes és 200 m vegyes),
Kelemen Adél (cselgáncs, 63 kg)

3. helyezett:

Kovács Alexanda (5000 m gyaloglás),
Illyés Gréta (gerelyhajítás),
leány svédváltó (Lalik Petra, Rózsahegyi Bori, Ecseri Angéla, Kriszt Sarolta, Balogh Laura),
Zámbó Virág (úszás, 200 m pillangó),
Szabó Dóra (úszás, 200 m hát),
Kovács-Seres Hunor (úszás, 1500 m gyors),
Mamira Luca (cselgáncs, 52 kg),
Bagi Zoltán (úszás, 100 m gyors),
leány kosárlabda-válogatott (Czirkos Anna Panka, Drahos Leila, Gréts Dalma, Halmágyi Kitti, Hőgye Petra Panna, Kendelényi Luca, Sinka-Pálinkás Szofi, Subotic Milka, Szücs Gréta, Tózer-Nemes Boglárka, Vasi Hanna, Völgyi Lili)

4. helyezett:

Kriszt Sarolta (200 m),
Ecseri Angéla (400 m gát),
Alexovics Dániel (200 m),
Szabó Benjámin (2000 m akadály),
Kovács-Seres Hunor (úszás, 400 m gyors),
Veress Hanna Róza (úszás, 100 m pillangó),
Elekes Tamara (úszás, 200 m vegyes)

5. helyezett:

Kis Petra Sára (800 m),
Trenka Ádám (távolugrás),
Horváth Ákos (úszás, 200 m pillangó),
Király Flóra (úszás, 800 m gyors),
Szabó Dóra (úszás, 100 m hát),
Bak-Szabó Norina (tenisz, mix páros),
Nagy Botond Levente (tenisz, mix páros)

6. helyezett:

Király Flóra (úszás, 400 m gyors),
4x100 m vegyesúszó váltó (Szabó Dóra, Sós Borbála Mária, Veress Hanna Róza, Miszlai Mira)