Vágólapra másolva!
A Brooklyn Nets kosárlabdacsapata nem számít egyik legnagyobb sztárjára, Kyrie Irvingre, amíg nem igazolja, hogy be van oltva a koronavírus ellen.

Az észak-amerikai profi ligában (NBA) érdekelt klub kedden közölte, hogy az olimpiai bajnok játékos majd akkor léphet ismét pályára és edzhet együtt társaival, ha teljesen beoltatja magát. Irving egyelőre nem kívánja elárulni, hogy oltva van-e vagy sem.

A New York-i előírások szerint egy olyan sportolónak, aki közönség előtt nyilvános helyen szerepel, legalább egy oltással rendelkeznie kell a koronavírus ellen.

A Brooklyn nem számít Irvingre, amíg nem igazolja az oltását Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Elsa

A klub jelezte, hogy a városi rendelkezések szerint Irving nem számít teljes jogú játékosnak, és nem akarják részmunkaidőben - azaz csak az idegenbeli mérkőzéseken - foglalkoztatni.

Az NBA-játékosoknak nem kötelező az oltás, ugyanakkor az oltottakhoz képest több koronavírusteszten kell átesniük, illetve egyes helyeken korlátozásokra számíthatnak. A liga rendelkezése alapján nem kell fizetést adni olyan esetekben, amikor a játékos maga tehet arról, hogy nem léphet pályára. Ennek értelmében a Brooklyn a hazai meccsek kihagyásáért most nem fizet Irvingnek.