Több mint négyezren lapátoltak Zamárdi és Tihany között a Balaton-átevezésen

A környéken igazi fesztiválhangulat uralkodott.
Vágólapra másolva!
Kétezer-ötvenhat egység és összesen 4051 versenyző teljesítette szombaton a nyolc kilométeres Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalat a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényén, a Red Bull Balaton-átevezésen.

Idén új helyszínről, a zamárdi szabadstrandról indultak a résztvevők, akik a távot kajakban, kenuban, sárkányhajón vagy SUP-on lapátolták le. Az időjárási körülmények szinte ideálisak voltak, bár délelőtt még fújt kicsit a szél, de délutánra már teljes volt a szélcsend.

A zamárdi szabadstrandról indultak a résztvevők Forrás: MTI/Varga György

A versenyen hajóba ült többek között Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, a korábbi bajnokok közül pedig az egyformán háromszoros olimpiai aranyérmes Kovács Katalin, Szabó Gabriella és Storcz Botond is.

A résztvevők a távot kajakban, kenuban, sárkányhajón vagy SUP-on lapátolták le. Forrás: MTI/Varga György

A környéken igazi fesztiválhangulat uralkodott, egy koncerthajóról pedig népszerű magyar együttesek szórakoztatták az indulókat.

A környéken igazi fesztiválhangulat uralkodott. Forrás: MTI/Varga György

Korábban Fonyód volt az átevezés bázisa, de azt a helyszínt kinőtték, emiatt kellett elköltöztetni az eseményt.