Vágólapra másolva!
Az Újpest, a Ferencváros és az MLSZ is úgy látta a legjobbnak, ha elhalasztják a hétvégi, Újpest-Ferencváros bajnokit. Közben az is kiderült, miért vált használhatatlanná az újpesti pálya, az viszont egyre nagyobb kérdőjel, hol fogadják majd be az Újpestet.

A lila-fehérek ügyvezetője, Berta Csaba a Nemzeti Sportnak arról beszélt, a kivitelező már a Fehérvár elleni bajnoki előtt jelezte, hogy nem tudja tartani a határidőt, és nem tudja beszőni a műszálakat a normál gyep mellé. A múlt hétvégi találkozón kiderült, a pálya szerkezete így alkalmatlan a játékra.

Egy régebbi Újpest-Fradi a Megyeri úton Fotó: Csudai Sándor - Origo

„A műfüvet januárban tervezték beszőni a megnőtt normál gyep mellé, de az alvállalkozó jelezte, hogy nem tudja tartani a határidőt – mondta a Nemzeti Sportnak Berta Csaba, az Újpest FC ügyvezető igazgatója a problémáról. – Szakemberek megvizsgálták, hogy a műfű nélkül alkalmas-e a gyep a játékra, akkor igenlő választ kaptunk, de az élet ezt felülírta. A mérkőzésen kiderült, hogy a pálya szerkezete sokkal jobban bomlik, a játékosok többször megcsúsztak rajta, ezért az MLSZ még egyszer megvizsgálta, és balesetveszélyesnek minősítette a talajt. Nem felelősöket keresünk, hanem megoldást a problémára."

A Ferencváros elleni bajnoki végül azért marad el, mert az új helyszíneken illetékes rendőrkapitányságok a sporttörvényben előírt nyolcnapos határidőre hivatkozva nem vállalták a biztosítást.

A fejlemények szerint szinte biztos, hogy vidékre költözik az Újpest, a Nemzeti Sport szerint Debrecen, Szombathely vagy Szolnok lehet befutó. Az Újpest az őszi felújítás alatt az Illovszky Rudolf Stadionban játszotta hazai mérkőzéseit, de a Vasas mellett a Honvéd is itt szerepel tavasszal.

A gyep megfelelő állapotba hozásához szükséges munkálatokkal várhatóan a válogatott meccsek miatti márciusi szünet után, azaz április legelejére készülnek el.