Vágólapra másolva!
Osváth Richárd paralimpiai érmes, világ-, és Európa-bajnok kerekesszékes vívó, Vereczkei Zsolt háromszoros paralimpiai bajnok, világ-, és Európa-bajnok úszó, Engelhardt Katalin paralimpiai-, világ-, és Európa-bajnok úszó, Ekler Luca világ-, és Európa-bajnok paraatléta, valamint Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok, világ-, és Európa-bajnok úszó írta alá elsőként a felhívást.

Európa őshonos nemzeti kisebbségei jelen pillanatban is, a XXI. században, megmaradásukért küzdenek. A kormányok ugyanis nem minden országban támogatják megfelelően fejlődésüket, nem segítik elő megmaradásukat. A székelyek által indított kezdeményezés célja, hogy az EU egyik legnagyobb támogatási kerete, a kohéziós politika kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő térségektől.

„A paralimpikonok esetében van egy saját magán túlmutató jelentősége az aláírásnak. Nem kérdés, hogy minden magyarnak fontos ez az ügy, a nemzeti kisebbségek védelme Európában. A paralimpikonok esetében azonban egy olyan társadalmi közösség áll ki az ügy mellett, amelyik maga is kisebbségnek számít. Ma Magyarországon két-háromszázezer ember él valamilyen szemmel is érzékelhető testi vagy értelmi fogyatékkal. A fogyatékos sportolók azt üzenik a teljesítményükkel, hogy igenis, a kisebbséghez tartozás feltétlenül kell, hogy azt jelentse: eleve vesztes vagy! Ezért különösen szép és fontos, ha testi vagy értelmi képességeiket tekintve kisebbséghez tartozó sportolók kiállnak egy másik kisebbségért. A maguk sikereivel azt üzenik, hogy lehet győztesnek lenni, meg lehet vívni és nyerni kisebbségből is a csatát. És ez igaz a nemzeti kisebbségekre is!" – mondta Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.