Vágólapra másolva!
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, szombaton motorbalesetben meghalt Veréb Krisztián, olimpiai bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnoki érmes kajakozó. A Dominikán történtek sokkolták az itthon lévő barátait, így Kammerer Zoltánt is, aki a Blikknek beszélt érzéseiről.

Nehéz szavakat találni, borzalmas, ami történt. Ugyanabba a korosztályba tartoztunk, rengeteget versenyeztünk együtt – mondta a jelenleg is aktív Kammerer Zoltán a Blikknek megtörten.

Veréb Krisztián (balra) egy motorbalesetben halt meg Dominikán Forrás: mob.hu

Az olimpiai bajnok és Veréb ugyan nem beszéltek napi vagy heti szinten egymással, elmondása szerint mégis jó barátok voltak. Élvezte az életet Dominikán, sőt még a 42 éves sportolót is megpróbálta odacsábítani, aki inkább maradt Magyarországon.

– beszélt Kammerer korábbi csapattársáról és barátjáról.

Angyal Zoltán korábbi kajak-kenu szövetségi kapitány is megdöbbent a szörnyű hír hallatán.

– Megrázott Krisztián halála. Nagyon tehetséges versenyző volt, közkedvelt csapattagnak számított, mindenkivel jó kapcsolatot ápolt. Hitt a munkában, mindig képességei maximumát nyújtotta – emlékezett vissza a Blikknek a szakember, aki úgy tudja, Veréb rendkívül tapasztalt volt, ami a motorozást illeti. – Ahogy emlékszem, már régen is nagy motoros volt. Biztos vagyok benne, hogy nem ő tehetett a balesetről, mert nagyon megfontolt embernek ismertem meg.