Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójának nyitómérkőzésén a Diósgyőr kétgólos hátrányból állt fel, és játszott 2-2-es döntetlent a Puskás Akadémia ellen a miskolci DVTK Stadionban.

Mindkét csapat a javítás jegyében lépett pályára, hiszen az első játéknapon a Puskás Akadémia Felcsúton kikapott a Debrecentől, míg a Diósgyőr a Groupama Arénában szaladt bele egy hatalmas pofonba a Ferencváros ellen.

A mérkőzés első helyzetére a nyolcadik percig kellett várni. Egy rosszul sikerült diósgyőri szögletvariáció után a felcsúti csapat kontrázhatott, a szombathelyről igazolt Kiss Tamás elhúzott a bal oldalon, a középre adott labdáját Ulysse Diallo megszelídítette, majd hét méterről jócskán fölé lőtt.

Eperjesi Gábor és Radó András párharca a DVTK-Puskás Akadémia mérkőzésen Forrás: dvtk.eu

Egy perccel később a DVTK koszovói játékosa, Florent Hasani csavart 20 méterről kapura, de a labda fél méterrel elkerülte a jobb felső sarkot. A 10. percben a Puskás Akadémiáé volt az első ziccer. Kiss Tamás lövését Antal Botond védeni tudta, de a labda a második hullámban érkező Márkvárt Dávid elé pattant, aki tíz méterről az üres kapu fölé belsőzött.

A 13. percben megszerezte a vezetést a Puskás Akadémia.

A szlovén Dejan Trajkovski kényszerítőzött Radó Andrással, tíz méterről kapura lőtt, a labdát Antal ezúttal is rossz helyre ütötte, az érkező Diallo pedig három méterről az üres kapuba passzolt (0-1).

A bekapott gól után próbálkozott a Diósgyőr. A 15. percben ismét Hasani lőtt húsz méterről kapura, a csapatkapitány Hegedüs Lajosnak ezt már vetődve kellett kitornáznia a jobb alsó sarokból.

A 17. percben növelte az előnyét a Puskás Akadémia.

Szakály Péter lecsapott egy kapu előtt eladott labdára, lendületből betört a tizenhatoson belülre, egykori debreceni csapattársa, Dusan Brkovics pedig egy ütemet tévesztve elkaszálta. Karakó Ferenc játékvezető azonnal büntetőt ítélt, amit Radó András magabiztosan a jobb alsó sarokba lőtt a balra vetődő Antal mellett (0-2).

A második gól után is a felcsúti csapat irányította a mérkőzést. Radó Andrásék kis túlzással akkor kerültek helyzetbe, amikor csak akartak, ezt a produkciót pedig éles füttyszóval díjazta a diósgyőri publikum. A DVTK spanyol trénere sem volt elégedett a látottakkal, már a 29. percben lecserélte a 20 éves Bárdos Bencét, aki a védelem jobb oldalán nem tudta tartani a lépést a felcsúti támadókkal.

A 32. percben szépített a Diósgyőr.

Hasani bal oldali szögletére Brkovics robbant be, a Bacsa Patrikkal birkózó Hegedüs fölött pedig elemi erővel a kapu közepébe fejelt (1-2). Ezt követően mintha kicserélték volna a miskolci csapatot, az első félidő utolsó negyedórájában valósággal egykapuztak, úgy tűnt, bármikor összejöhet nekik az egyenlítés. Ennek ellenére hosszabbításban a vendégek kis híján visszaállítottak a kétgólos különbséget. Szakály kapott remek labdát, ziccerbe került, de 13 méterről kapu mellé lőtt.

Vernes Richárd az első gólját szerezte a DVTK színeiben Forrás: dvtk.eu

A második félidőt a Diósgyőr kezdte jobban, és hét percen belül egyenlíteni tudott. Az 52. percben Makrai Gábor 17 méteres lövését Hegedüs ütötte ki a lendületből érkező Vernes Richárd elé, aki tíz méterről a kapuba belsőzött (2-2).

A gól után a DVTK maradt támadásban, Fernando Fernández a 60. percben pályára küldte az 5-szörös magyar válogatott Ugrai Rolandot.

A 69. percben megfogyatkozott a Puskás Akadémia.

A horvát Tomislav Mazalovic szó szerint leszakította a mezt Molnár Gáborról, a felcsúti csapat játékosa - aki negyedórával korábban állt be - pedig két kézzel fellökte a diósgyőri focistát, amiért Karakó Ferenc játékvezető piros lapot adott neki.

A 76. percben fordíthatott volna a DVTK.

A csereként beálló Forgács Dávid megcsinált egy megkerülős cselt Osváth Dávid mellett, majd senkitől sem zavartatva elesett a tizenhatoson belül, miközben a felcsúti csapat védője hozzá sem ért. A játékvezető büntetőt ítélt, azonban a sors igazságot szolgáltatott a Puskás Akadémiának, ugyanis Ugrai Roland a felsőlécre lőtte a labdát.

Az utolsó negyedórában már egyik csapat sem akart kockáztatni, így nem született több gól a DVTK Stadionban. A Puskás Akadémia az első félidőben szerzett két találata után eldönthette volna az összecsapást, de a Diósgyőr óriási akarattal visszajött a meccsbe, és a második félidőben akár fordíthatott is volna.

1. félidő
45Dejan Trajkovski
33Florent Hasani
32Dusan Brkovic
29Bence Bárdos
18András Radó
18Dusan Brkovic
13Ulysse Diallo
12Richárd Vernes
2. félidő
90Peter Szakaly
89Tamás Kiss
83Csaba Spandler
78Patrik Bacsa
76Ulysse Diallo
74Attila Busai
67Gábor Molnár
67Tomislav Mazalovic
65Lajos Hegedus
62Gábor Makrai
57Dávid Márkvárt
52Richárd Vernes
Összeállítások
DVTK4-3-3
Puskás Akadémia FC4-2-3-1
Football Pálya
99
Botond
Antal
94
Gábor
Eperjesi
25
Dusan
Brkovic
4
Márk
Tamás
50
Bence
Bárdos
20
Attila
Busai
28
Tomislav
Mazalovic
8
Florent
Hasani
7
Gábor
Makrai
9
Patrik
Bacsa
11
Richárd
Vernes
19
Lajos
Hegedus
23
Csaba
Spandler
68
János
Hegedűs
14
Jonathan
Heris
6
Dejan
Trajkovski
12
Balázs
Balogh
8
Dávid
Márkvárt
21
Tamás
Kiss
10
András
Radó
55
Peter
Szakaly
9
Ulysse
Diallo

DVTK

Kezdők
99Botond Antal
94Gábor Eperjesi
25Dusan Brkovic
32
18
4Márk Tamás
50Bence Bárdos
29
20Attila Busai
74
28Tomislav Mazalovic
67
8Florent Hasani
33
7Gábor Makrai
62
9Patrik Bacsa
78
11Richárd Vernes
52
12
22Ivan Radoš
5Zoltán Lipták
6Mátyás Tajti
10Roland Ugrai
15Barnabas Toth
17Sergiy Shestakov
23David Forgacs
Cserék

Puskás Akadémia FC

Kezdők
19Lajos Hegedus
65
23Csaba Spandler
83
68János Hegedűs
14Jonathan Heris
6Dejan Trajkovski
45
12Balázs Balogh
8Dávid Márkvárt
57
21Tamás Kiss
89
10András Radó
18
55Peter Szakaly
90
9Ulysse Diallo
76
13
44Branislav Danilovic
4Szilárd Bokros
7Bachana Arabuli
24Patrik Poór
27Liridon Latifi
33Gábor Molnár
67
71Attila Osváth
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista