Vágólapra másolva!
Első bajnoki meccsén szerepelt a Manchester United csapatában az Arsenaltól frissen szerződtetett chilei Alexis Sánchez, de jobb lesz, ha minél hamarabb el is felejti az egészet. A Tottenham Hotspur 11 másodperc elteltével már vezetett, végül nagyon simán 2-0-ra nyert is a Wembleyben.

Az angol Skys Sports alaposan kielemezte Alexis játékát. Túl sokat ő sem tudott hozzátenni José Mourinho ötlettelen focijához. Alexis pénteken már játszott a Yeovil Town elleni kupameccsen, ahol a mezőny legjobbja lett, de a Spurs ellen ugyanúgy szenvedett, mint az összes csapattársa, a Tottenham lefocizta a manchesterieket.

Alexis Sánchez: lesz ez még jobb is Forrás: NurPhoto/Kieran Galvin/NurPhoto/Kieran Galvin

Sánchez balszerencséjére éppen a Tottenham ellen kellett bajnokin debütálnia, ami tekintve, hogy az ősi rivális Arsenaltól érkezett, nem túl jó ómen.

Folyamatosan fütyülték a chileit, ez pedig mintha a hazai játékosoknak is extramotivációt adott volna, szüntelenül két-három fehérmezes lógott a nyakában.

Mindenkinél többször, öt alkalommal is szabálytalankodtak ellene, ráadásul nem kis csomagokat kapott.

A Tottenham aggresszív letámadása nem ízlett a manchesterieknek, ennek ellenére Sánchez 75 alkalommal találkozott a labdával, ami a második legtöbb a United játékosai közül, de a chileinek nem volt kapura lövése és gólhelyzetet sem tudott kialakítani, ami most először fordult elő vele a Premier League-ben.

Alexis Sánchez nagyon frusztrált volt Forrás: AFP/Ian Kington

Sánchez a balodalon kezdett, ahonnan befele támadott és a védekezés sem ment rosszul neki, hiszen tíz labdát is szerzett, de pont az ő oldalán indult meg Kieran Trippier a Spurs második gólja előtt.

Mourinho később beküldte középre Romelu Lukaku mögé, és Jesse Lingard húzódott ki balra. Sánchez a második félidőben többször is a saját térfelén tűnt fel, próbálta megszerezni vagy elkérni a labdát, hogy történjen valami.

Sánchez a meccs végére egyre frusztráltabbá vált, a hajrában Dele Alli rúgta fel, ekkor már a csapattársaknak kellett leállítani a két játékost, az ellenfél edzője, Pochettino le is cserélte az angolt, hogy ne kapjon pirosat.

„Keményen dolgozott, de a meccs nem úgy alakult, ahogy az neki a legmegfelelőbb lett volna. A második félidőben próbáltam úgy alakítani a dolgokat, hogy közelebb lehessen Lukakuhoz, de úgy érezte, hátrébb kell lépnie, hogy szervezni tudjon. Mindent megtett, jó érzés látni, hogy ekkora küzdőszellem van a játékosomban" – mondta Mourinho.

A meccsen több érdekesség is volt, de az újságírók sem mehettek el szó nélkül amellett, hogy Mourinho

hét perccel a becserélése után már le is hozta Marouane Fellainit,

aki a portugál elmondása szerint térdsérülést szenvedett, nem taktikai okokból hozta le.