Vágólapra másolva!
Zlatan Ibrahimovic, a Manchester United 36 éves támadója kizártnak tartja, hogy visszatérjen a svéd labdarúgó-válogatottba.

„Csak arra gondolok, hogy újra a pályán lehessek,

de nem Svédországra vagy a világbajnokságra. A történetem a válogatottal véget ért" - jelentette ki a 36 éves csatár a Sky Italia tv-csatornának nyilatkozva. A Manchester United játékosa súlyos sérülése után lábadozik, de reménykedik abban, hogy még idén újra játszhat klubcsapatában.

A svéd támadó 111 válogatott meccsen 62 gólt szerzett Forrás: AFP/JONATHAN NACKSTRAND/Jonathan Nackstrand

Ibrahimovicot abból az alkalomból kérdezték, hogy a svédek az olaszokkal játszanak a világbajnoki pótselejtezőben, a párharc első mérkőzését pénteken rendezik Stockholmban, majd hétfőn következik a milánói visszavágó. A 116-szoros válogatottfutballista úgy véli: nélküle felszabadultabban játszhat a nemzeti együttes.

„Most, hogy már nem vagyok ott a csapatban, kisebb nyomás nehezedik a válogatottra, mivel az emberek kevesebbet várnak tőle.

– tette hozzá a nem éppen a szerénységéről híres svéd klasszis.

Ibrahimovic április 20-án, a belga RSC Anderlecht elleni Európa Liga-negyeddöntős meccsen szenvedett térdszalag-szakadást, azóta nem lépett pályára a Manchester Unitedben. Ha igazak a felépüléséről szóló hírek, az ünnepek után már számolhat vele José Mourinho.

Két világklasszissal erősít a Manchester United

José Moruinho, a Manchester United menedzsere elárulta, hogy az áprilisban keresztszalag-szakadást szenvedő Zlatan Ibrahimovic akár még az idei naptári évben visszatérhet. A portugál menedzser korábban azt mondta, hogy a svéd szupersztár legkorábban januárban léphet újra pályára. Azonban az angol The Independent úgy tudja, Ibrahimovic már novemberben bevethető állapotban lesz.