Budapest kaphatta volna a 2024-es olimpiát

Budapest, 2017. január 4. A Budapest 2024 által 2017. január 4-én közölt legfrissebb aktuális látványterv a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodáról, az esetleges 2024-es budapesti olimpia vízilabda-mérkőzéseinek helyszínéről. A látványtervet a Brick Visual, az építési terveket a BORD Építész Stúdió készítette. A 2024-es olimpia rendezési jogáért a magyar főváros Los Angelesszel és Párizzsal verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptember 13-án, Limában dönt a helyszínről. MTI Fotó
Vágólapra másolva!
Duncan Mackay, az olimpiai és paralimpiai mozgalommal foglalkozó, tekintélyes insidethegames.biz szakportál szerkesztője szerint Budapest a "surranópályán" elnyerhette volna a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének jogát.

A Nagy-Britanniában számos díjjal kitüntetett szakíró Budapestről keltezett írásában arra a kérdésre keresi a választ, hogy "mi lett volna, ha a magyar főváros nem vonja vissza pályázatát, és mennyivel másképpen nézne most ki a versenyfutás a 2024-es rendezésért."

Látványterv a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodáról, az esetleges 2024-es budapesti olimpia vízilabda-mérkőzéseinek helyszínéről. A látványtervet a Brick Visual, az építési terveket a BORD Építész Stúdió készítette. Forrás: MTI

A szakíró szerint Budapest az elmúlt hetekben a "legszebb arcát mutatta meg a világnak", legfőképpen

a júliusban megrendezett vizes világbajnokságon, amely Julio C. Maglione, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) elnöke szerint is "a valaha volt legjobb vb" volt.

A jövő héten megrendezendő hétnapos cselgáncs-világbajnokságra látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök is. Valamint Thomas Bach, a NOB elnöke szeptember 3-án, a cselgáncs-vb zárónapján Budapestre utazik, így hat hét alatt másodszor látogat el a magyar fővárosba, miután a vizes-vb versenyeit is meglátogatta.

Bach korábban "a FINA, az úszósport és Magyarország sikerének" nevezte a vizes-vb-t, amely szerinte "kiváló létesítményekben, fantasztikus közönség előtt" zajlott le nagy sikerrel.

A szakíró utalt arra, hogy Budapest pályázati stratégiájának kulcsfontosságú része volt, hogy a limai döntést megelőző hetekben mindenkinek – de legfőképp a magyar fővárosba utazó NOB-tagoknak - megmutassák, "milyen nagyszerű ez a város, és hogyan tudják használni arra, hogy világeseményeknek adjanak otthont."

Látványterv az Olimpiai Parkról az esetleges 2024-es budapesti olimpia egyik helyszínéről, amely a IX., X. és XXI. kerületekben, a Kvassay-zsilip térségében található, elöl középen az Olimpiai Atlétikai Stadion, balról az olimpiai falu. A látványtervet a Brick Visual, az építési terveket a BORD Építész Stúdió készítette. Forrás: MTI

Mackay szerint a Momentum Mozgalom a magyar olimpiai pályázatot használta fel arra, hogy kifejezze tiltakozását a kormány ellen, valamivel több mint egy évvel a parlamenti választások előtt.

Ez az a momentum, amely segítette volna Budapestet, nem pedig ellene lett volna" – írta a szerkesztő.

Párizs pályázati logója a 2024-es olimpiára Forrás: AFP/Franck Fife

A szakíró szerint politikai szempontokból is esélyes lett volna Budapest, ráadásul Párizzsal kapcsolatban számtalan komoly kétség vetődik fel biztonsági szempontból.

Mackay szerint valódi versengés zajlana, ha Budapest nem vonja vissza pályázatát, ahelyett, hogy jelenleg két város küzd a lehetőségért,

amiről szeptember 13-án Limában dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, akik Párizsnak adják a 2024-es, Los Angelesnek pedig a 2028-as játékok rendezési jogát.

És a város surranópályán elnyerte volna a rendezési jogot. Emlékezzünk rá, hogy az olimpiai pályázatok esetében gyakran nem az előzetesen esélyesnek tartott város győz" – zárta cikkét az insidethegames.biz szerkesztője.