Vágólapra másolva!
Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a Mokka stúdióvendégeként azt mondta, őt is váratlanul érte a elnökségi tagok távozása. Pár napja hat elnökségi tag mondott le, köztük Cseh László is. Azért is értetlenül áll a történtek előtt, mivel a múlt hétfői elnökségi ülésük után mindenki a támogatásáról biztosította. Szeptember elsejére rendkívüli közgyűlést hív össze.

Bienerth Gusztáv a Mokkában azt mondta, azért sem érti a történteket, mert a múlt hétfői elnökségi ülésen minden rendben zajlott. Amellett, hogy számos döntést hoztak közösen, részletesen beszámolt a tagoknak a vizes világbajnokság ideje alatti munkájáról.

Az elnökség ezt követően a távollétében 20 perc alatt megvitatta a beszámolóját, majd amikor visszahívták, közölték vele, hogy teljes mértékben támogatják azt az irányvonalat, amit Bienerth Gusztáv képvisel, a munkájával teljes mértékben meg vannak elégedve.

Másnap, múlt hét kedden erről sajtótájékoztatót is tartottak, ahol ugyanezek hangzottak el. Ezek után Bienerth Gusztávot, elmondása szerint senki nem kereste meg semmilyen kifogással, neki személy szerint senki nem indokolta a lemondását. Bienerth Gusztáv hozzátette, nagyon sajnálja, hogy jelenleg, így a ma kezdődő masters vb előtt a MÚSZ elnöksége határozatképtelen.

Bienerth Gusztáv Forrás: Polyák Attila - Origo

Arra kérdésre, hogy a MÚSZ elnökeként a FINA vb-n, miért nem adott át érmeket Bienerth Gusztáv elmondta: természetesen

a MÚSZ elnökeként szeretett volna érmeket átadni, de azokban a magyar éremesélyes versenyszámokban, amelyeket előzően megjelölt, illetve kért Gyárfás Tamástól, nem kapott lehetőséget,

ezért nem láthatták őt éremátadóként.

Súlyos visszaélések voltak a Gyárfás vezette úszószövetségben

Arra a kérdésre, hogy esetleg a történtek után nem tervezi-e a lemondását, Bienerth Gusztáv megjegyezte, hogy év elején titkos szavazással, nagy többséggel választották meg. Túl vannak egy rendkívül sikeres vizes vb-n. Mivel időközben a világ egyik legmeghatározóbb pénzügyi tanácsadó cégével átvilágíttatta a MÚSZ korábbi tevékenységét, és miután rengeteg visszaélésre derült fény, így most rengeteg a teendője.

Ahogy korábban már írtunk róla, a Deloitte nemzetközi könyvvizsgáló cég vizsgálatát július 27-én véglegesítették. Ez azt mutatja, hogy a magyar szövetség mérlege az előző két évben, tehát Gyárfás Tamás vezetése alatt nem volt szabályos, jelentős tételek nem szerepeltek benne, vannak szerződések, melyeket a magyar szövetség nem hagyott jóvá, köztük több tízmilliós értékben is. Olyan szerződés is van a korábbi elnök, Gyárfás Tamás és a szövetség között, amelyről az elnökség nem tudott.

Gyárfás Tamás Fotó: Polyák Attila - Origo

Az elnök azt is megjegyezte, hogy a most lemondott elnökségi tagok zömében

annak az ellenőrző testületnek voltak a tagjai, akik az elmúlt 2 évben egyetlen ellenőrző jelentést sem tettek le az asztalra.

Bienerth Gusztáv a Mokka stúdiójában jelentette be, hogy

szeptember 1-re, 10 órára fogja összehívni a rendkívüli közgyűlést, ahol megválasztják majd az új elnökségi tagokat is.

A beszélgetés végén Bienerth Gusztáv visszautasította azokat a sajtóban is megjelent vádakat, miszerint az ő egyik legnagyobb hibája, hogy centralizálni próbálja a hatalmát.