Vágólapra másolva!
A Veszprém a 25., zsinórban 10. bajnoki aranyérmének reményében érkezett Szegedre. A szombati, első összecsapáson a veszprémiek, főleg a második félidőben mutatott teljesítményének köszönhetően 23-17-re nyertek és az sem a szegediek mellett szólt, hogy az első meccsen ujjtöréssel védő Sierra ezúttal nem állt Juan Carlos Pastor rendelkezésére.

Férfi kézilabda NB I, döntő, második meccs:
MOL-Pick Szeged-Telekom Veszprém 30-27 (15-14)
A legeredményesebb játékosok: Källman 7, Balogh Zs., Bodó 6-6, Thiagus Petrus, Buntic 4-4, illetve Palmarsson 5, Gajic, Lékai 4-4, Nagy L. 3
A párharcot a Veszprém nyerte 50-47-es összesítéssel.

A Szeged nagy elánnal kezdett ugyanakkor az első gólt Nagy László révén a Veszprém szerezte, Thiagus Petrus üres kapus gólja után 3-2-nél vezetett először a Szeged, majd sokáig maradt az 1-2 gólos hazai előny.

A veszprémi Renato Sulic akcióban Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A Veszprém védekezését nehezítette, hogy Sulic már a 13. percben összeszedte második kétperces kiállítását. A folytatásban is fej-fej mellett, minimális hazai előnnyel zajlott a mérkőzés, lehetett érezni, hogy ennek a meccsnek komoly tétje van,

minden gólért nagyon keményen meg kellett küzdenie a játékosoknak.

Bodó Richárd a félidő hajrájában zsinórban három gólt szerzett, de a Veszprém kínosan ügyelt arra, hogy ne léphessen el ellenfele, mindössze egy gólt sikerült ledolgoznia a Szegednek félidőre, 15-14-gyel fordultak a szezon utolsó bajnoki félidejére a felek.

A második félidőben hamar eldőlt, hogy a szegedieknek az esetleges hatgólos siker sem lehet elegendő, hiszen a Veszprém már a hatodik percben meglőtte 18. gólját, de nemhogy a vezetés nem jött össze a hazai csapatnak, Balogh Zsolt hétméteresei révén rendre csak egyenlíteni tudtak.

Källman hátrányból szerzett góljával vezetett megint a Szeged, de Sulic és Gajic hamar lehűtötték a kedélyeket.

A félidő közepém Palmarsson bombagóljával először ment kettővel a Veszprém, Pastor időkéréssel próbálta felrázni csapatát, ami sikerült is, Källman duplája után már 29-26-ra is vezetett a Szeged,

de Palmarsson gólja megint csendesebbé tette a hazai publikumot, miközben az ellentámadásból Balogh csak a kapufát találta el. A 28. percben Balogh hetest is hibázott, pontosabban Alilovic védett, így minden eldőlt, ugyanis öt góllal kellett volna nyernie a Szegednek az utolsó két percet.

A hajrában Alilovic újabb büntetőt védett, majd Bodó alakította ki a 30-27-es végeredményt.

Összességében 25., zsinórban 10. bajnoki címét szerezte meg a Veszprém, amely készülhet a Bajnokok Ligája négyesdöntőjére.

A címvédő bajnok Telekom Veszprém játékosai örülnek a bajnoki címnek Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Iváncsik Gergő, aki 16. bajnoki címét szerezte a Veszprémmel, elmondta, ez volt az utolsó meccse veszprémi színekben, de azt nem árulta el, hol folytatja majd pályafutását. A bajnoki tálat egyébként a két távozó, Iváncsik és Gulyás Péter emelhették elsőként a magasba.

A bajnokságot egyébként új edzővel kezdi majd meg a következő idényben a Veszprém, Xavi Sabaté helyét Lubomir Vranjes veszi majd át.

Sabaté elmondta, óriási sikernek tekinti, hogy sikerült a Szeged ellenében megszerezniük a bajnoki címet. Azzal egyelőre nem foglalkozik, hol folytatja a munkát, minden idegszálával a Paris Saint-Germain elleni BL-elődöntővel foglalkozik.