Póta nyolcaddöntős egyesben a budapesti World Tour-versenyen

Póta Georgina
Budapest, 2016. október 21. Póta Georgina a román Irina Ciobanu elleni mérkőzésén az asztalitenisz Európa-bajnokság női versenyén a fővárosi Tüskecsarnokban 2016. október 21-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Póta Georgina bejutott a nyolcaddöntőbe egyesben az év első asztalitenisz World Tour-versenyén, a budapesti BOK Csarnokban zajló, 120 ezer dollár összdíjazású Hungarian Openen.

A női verseny ötödik kiemeltje rosszul kezdett a cseh Renata Strbíkova ellen, az első játszma el is ment, a folytatásban azonban már ő irányított. Az ötödik játszmában ugyan volt egy megingása - 8-4-re is vezetett, az ellenfél innen fordított, és szépített a szetteket tekintve -, de összességében magabiztosan nyert. Győzelmével érvényesült a papírforma, mivel ő 34., riválisa pedig 84. a januári világranglistán.

Póta Georgina Forrás: MTI/Illyés Tibor

Női egyesben Póta lesz az egyetlen magyar a legjobb 16 között, az ellenfele egyelőre nem ismert.

Pattantyús Ádám személyében viszont az egyetlen főtáblás magyar is kiesett a férfi egyes küzdelmében.

A világranglistán 75. helyen álló játékos az első játszmát szoros küzdelemben vesztette el, de a másodikban még javítani tudott a cseh Tomas Konecny ellen. A folytatásban viszont a vele nagyjából azonos játékerőt képviselő ellenfele hamar elhúzott 3-1-re a szetteket tekintve. Pattantyús az ötödikben ismét nagy küzdelemre késztette riválisát, aki azonban így is begyűjtötte negyedik játszmasikerét, s ezzel a mérkőzést is megnyerte.

Pattantyús Ádám Forrás: MTI

A döntőket minden felnőtt számban az utolsó napon, vasárnap 14 órától tartják. A mérkőzések online is követhetőek ezen a linken.

Eredmények:
egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
nők:
Póta Georgina-Renata Strbíkova (cseh) 4-2 (-7, 6, 7, 7, -9, 9)
korábban:
Csen Hszing-tung (kínai) - Pergel Szandra 4-1 (4, 8, 8, -9, 6)
Britt Eerland (holland)-Madarász Dóra 4-1 (9, -6, 9, 9, 7)

férfiak:
Tomas Konecny (cseh)-Pattantyús Ádám 4-1 (10, -10, 8, 4, 10)

korábban:
páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
nők:
Póta Georgina, Matilda Ekholm (magyar, svéd)-Natalia Bajor, Darja Trigolosz (lengyel, fehérorosz) 3-0 (9, 8, 4)
Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz-Jekatyerina Guszeva, Julija Prohorova (orosz) 3-2 (-10, 8, -7, 11, 9)
Lin Csia-hszüan, Lin Po-hszüan (tajvani) - Madarász Dóra, Pergel Szandra 3-2
(10, -3, 10, -7, 7)
férfiak:
Ecseki Nándor, Szudi Ádám-Csö Jü Clarence Chew, Kao Ning (szingapúri) 3-2 (-9, 3, 4, -10, 4)

A páros negyeddöntőire pénteken délelőtt kerül sor.