Kevesebben voltak a lezuhant gépen

La Union 2016. november 29. Rendőrök a Lamia bolíviai légitársaságnak a kolumbiai La Unionban lezuhant repülőgépének roncsánál 2016. november 29-én. A gép fedélzeten lévő 72 utas és 9 fős személyzet közül öten élték túl a balesetet. A repülőn utaztak a brazil Chapecoense futballcsapat játékosai, akik a Copa Sudamericana regionális bajnokságon vettek volna részt, és a Medellín csapatával, az Atlético Nacionallal játszották volna a döntőt. (MTI/AP/Luis Benavides)
Vágólapra másolva!
Nem 75, hanem 71 halálos áldozata van a kolumbiai katasztrófának. A korábbi jelentésekhez képest négy emberrel kevesebb utazott a géppel. A fedélzeten így összesen 77-en voltak, közülük hatan élték túl a szerencsétlenséget.

A járaton az utaslista szerint eredetileg 81 ember lett volna: a Chapecoense csapatának 22 futballistája, 28 ember a klub vezetéséből, edzőkkel és meghívottakkal együtt, 22 sportújságíró, valamint a 9 tagú személyzet.

Mostanra azonban kiderült, hogy a bolíviai Santa Cruz de la Sierrában

négyen az utolsó pillanatban úgy döntöttek, nem kísérik el a brazil labdarúgócsapat játékosait

a Dél-amerikai Kupa (Copa Sudamericana) döntőjének első fordulójára, ezért nem szálltak fel a gépre, a nevük viszont ott volt az utaslistán.

Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint nem a csapat játékosairól van szó. A bolíviai Blue rádió értesülése szerint pedig a brazil Chapeco város polgármestere, a csapat vezetésének egyik tagja, egy parlamenti képviselő és egy újságíró nem szállt fel a gépre.

Közben megtalálták a Lamia bolíviai légitársaság gépének feketedobozát, adataiból és hangfelvételeiből vélhetően kideríthetik, mi okozta a katasztrófát.

Az Avro RJ85 eltűnt a radarok képernyőjéről, vészjelzést adott le az elektromos rendszer meghibásodása miatt. A hatóságok nem zárják ki, hogy kifogyott az üzemanyag, eószínűsíti a balesetet túlélő egyik légiutas-kísérő beszámolója.