Szabó Bence hét perc alatt lerendezte a távozást

Szabó Bence; Borkai Zsolt Budapest, 2015. június 10.
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke (j) és Szabó Bence, a MOB főtitkára beszélget a testület közgyűlése előtt a fővárosi MOM Kulturális Központban 2015. június 10-én. A MOB úgy döntöt
Budapest, 2015. június 10. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke (j) és Szabó Bence, a MOB főtitkára beszélget a testület közgyűlése előtt a fővárosi MOM Kulturális Központban 2015. június 10-én. A MOB úgy döntött, hogy támogatja a 2024-es olimpia és paralimpia pályázati szándéknyilatkozatának benyújtását. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Szabó Bencét váratlanul érte, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság keddi elnökségi ülésén felmentették a főtitkári pozícióból, mert semmi előjelét nem látta annak, hogy Borkai Zsolt elnök nem kíván vele együtt dolgozni. A kétszeres olimpiai bajnok vívó a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt a menesztéséről. 

Ha két szóval kellene jellemeznie a menesztést, azt mondaná, hogy váratlan volt, de sima. „Együtt voltunk kint Dohában a Budapest 2024-es prezentáción, együtt örültünk, és ünnepeltük a remek bemutatkozást. Ott én semmi előjelét nem láttam annak, hogy az elnök úr nem akar majd a jövőben velem együtt dolgozni" – árulta el Szabó Bence, a MOB korábbi főtitkára a Sport TV Mai helyzet című műsorában

„A keddi napra egy elnökségi ülést hívtak össze, ezeket a meghívókat általában én szoktam aláírni, de most Borkai Zsolt, a MOB elnöke írta alá. Nem is tudtam róla, ott értesültem, a telefonomon láttam, mikor leszálltunk, milyen napirendi pontok vannak. Akkor már úgy sejtettem, miről lehet szó. Próbáltam telefonon érdeklődni, de nem sikerült a telefonhívás egész hétvégén" – mesélte a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó.

Szabó Bence és Borkai Zsolt Forrás: MTI/Illyés Tibor

„Hétfőn bementem Zsolthoz, és mondtam, hogy akkor essünk túl rajta gyorsan. Akkor mondta, hogy nem kívánja megindokolni, én mondtam, hogy ezt nem is kérem. Mert ha azt mondja, 'nem akarok veled a továbbiakban együtt dolgozni', akkor a mondatot elkezdi, és nekem kell befejezni, hogy 'én sem'.

– fogalmazott.

Hozzátette, hét perc alatt lerendezték az egész dolgot, korrekt módon elváltak, nem kell sarat dobálni, és nem kellenek ügyvédek sem. „Nem rá haragszom, hiszen a környezetéből rossz tanácsadókkal dolgozik, főleg eggyel. Úgy gondolom, hogy onnan fúj a szél, csak hát sajnos ezekre ő így reagált."

Szabó büszke az elmúlt négy év alatt végzett munkájára, úgy gondolja, a sportszakmai sikerek mellett a marketing területe is jól működött, és a nemzetközi elvárásoknak is meg tudtak felelni.

„Igazából hiába kerestem, hogy mi az, amit esetleg másképp kellett volna csinálni, nem nagyon jutott eszembe. Az olimpiára is szerintem úgy ment ki a csapat, hogy mindenkinek a legmegfelelőbb volt az utazása, a legjobb felszerelést kapták, és minden kívánságot tudtunk teljesíteni. Tehát ami rajtunk múlott a jó olimpiai szereplést illetően, az szerintem rendben volt" – tette hozzá.