A MOB főtitkárát felmentették a munkavégzés alól

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára
Budapest, 2016. június 16. Szabó Bence, a MOB fotitkára a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a riói olimpia megnyitója előtt 50 nappal tartott sajtótájékoztatóján a budapesti Larus Étterem és Rendezvényközpontban 2016. június 16-án. Az eddigi eredményeik alapján 153 magyar sportoló vehet részt az olimpián. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Három hónappal a nyolc arany-, három ezüst- és négy bronzérmet hozó riói olimpia után változások történtek a Magyar Olimpiai Bizottság vezetésében.

A Magyar Olimpiai Bizottság ma délelőtt Borkai Zsolt elnök vezetésével elnökségi ülést tartott. Ezen az elnök előterjesztésére az elnökség a mai naptól Szabó Bence főtitkárt a munkavégzés alól felmentette. A felek közös megegyezéssel szüntetik meg Szabó munkaviszonyát.

Szabó Bence távozik a MOB-tól Forrás: MTI/Kovács Tamás

Borkai elnöki mandátumának végéig a főtitkári teendőket az eddigi sportigazgató-helyettes, egyben a Győri Audi ETO KC női kézilabdaklub elnöke, Dr. Bartha Csaba látja el.

A kétszeres olimpiai bajnok kardozó, Szabó Bence 2012 októbere óta volt a MOB főtitkára. (A MOB cikkünk megjelenése után, hivatalos közleményben megerősítette a fentieket.)

Szabó Bence az MTI-nek elmondta: váratlanul érte a döntés, de az élet megy tovább, és

tudomásul veszi, hogy nem kívánnak vele tovább együtt dolgozni.

"A Nemzetközi Vívó Szövetség egyik bizottságába kandidálok, így ott leszek a moszkvai kongresszuson a hétvégén" - tette hozzá.

A volt dzsúdós olimpiai bajnok Kovács Antal az Origónak azt mondta,

a váltás hátteréről az elnökségi tagok sem tudnak semmit.

"Ami történt, az az elnök úr és a főtitkár úr közötti beszélgetés eredménye volt. Semmi egyéb tájékoztatást nem kaptunk. A felek békében váltak el, megköszönve egymásnak az együtt elvégzett munkát. Úgy gondolták, így hosszú távon külön jobban fog működni a dolog" - fogalmazott Kovács, aki szintén tagja az elnökségnek.

Hozzátette, mindkét sportvezetővel jóban van, beszélgettek is, de nem tud semmi konkrétumról beszámolni az ügy hátterét illetően. Szabó Bence egyébként - mivel róla szólt a tárgyalás - nem volt jelen a MOB székházában tartott, zárt körű elnökségi ülésen.

Szabó Bencét három hónappal a riói olimpia után menesztették. Azóta más változás is történt a MOB életében.

Az Országgyűlés november 8-án nagy többséggel megszavazta azt a sporttörvény-módosítást, amelynek egyik fő célja az egycsatornás finanszírozási modell gyakorlati megvalósulása, valamint ezzel összefüggésben az állami és a civil sportigazgatás hatásköreinek egyértelmű elkülönítése.

A jogszabályváltozás értelmében

visszakerül a sportért felelős államtitkársághoz

az állami források tervezése, elosztása, felhasználása, elszámolása és ellenőrzése is.

Bartha Csaba, az új MOB-főtitkár korábban az újpesti futballcsapatnál sportigazgatóként dolgozott Forrás: MTI/Soós Lajos

Amint Szabó Tünde sportért felelős államtitkár akkor elmondta: a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai munkája - az olimpiai mozgalommal összefüggő alapfeladatainak és a törvényben meghatározott további sportszakmai feladatainak az ellátása mellett - alapvetően sportszakmai javaslattételre, szakmai koncepciók megalkotására, valamint az abban való közreműködésre irányul, és emlékeztetett rá, hogy

a MOB eddigi tagozati rendszerét is átalakítja a módosított sporttörvény.

Hozzátette: az eddig belső szervezeti egységekként működő tagozatok önállóvá válnak és az élősport egyes nagy területein közfeladatokat ellátó köztestületekként működnek tovább. Ennek alapján az új sportköztestületi struktúrában négy köztestület működik majd: a MOB, amely továbbra is az olimpiai sportágak, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVSZ), amely a nem olimpiai sportágak, a Magyar Paralimpiai Bizottság, amely a fogyatékkal élők sportjának, valamint a Nemzeti Diák-hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ), amely pedig a diák-, hallgatói és szabadidősportok köztestülete.