Szöllősi György lett a Nemzeti Sport új főszerkesztője

Szöllősi György SZEMÉLY Foglalkozás sportvezető SZELLEMI TEVÉKENYSÉG előad FOTÓ ÁLTALÁNOS konferencia
Debrecen, 2016. május 19. Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója előadást tart a Debreceni Futballegyetem tavaszi konferenciáján a debreceni Nagyerdei Stadionban 2016. május 19-én. A Real Madrid utánpótlás-képzési szakembereinek egynapos kurzusán 1800 labdarúgóedző, testnevelő tanár, illetve sporttudományos képzésben résztvevő egyetemi hallgató vesz részt. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Szöllősi György lett a Nemzeti Sport című országos sportnapilap új főszerkesztője.

A 39 éves Szöllősi György a Szegedi Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát 2005-ben. Korábban már csaknem egy évtizeden át volt a Nemzeti Sport és a kiadó hetilapja, a Képes Sport újságírója - idézi a Mediaworks közleményét a Mediapiac.com.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Szöllősi ezt követően a Magyar Labdarúgó Szövetség sajtóosztályát vezette, majd a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kommunikációs igazgatója volt annak 2007-es indulásától kezdve 2014-ig. 2010 óta a FourFourTwo nevű havi futballmagazin magyarországi kiadásának a főszerkesztője.

Tavaly a Magyar Sportújságírók Szövetsége őt választották meg új elnökének.

A Nemzeti Sport kiadójának gondozásában jelent meg Puskás című életrajzi könyve, amelyet tavaly Nagy-Britanniában is kiadtak. Kulcsszerepet játszott a FIFA Puskás-díj megalapításában és Puskás Ferenc trófeáinak Spanyolországból történő hazaszállításában. Buzgó József korábbi főszerkesztő stratégiai sportkapcsolati menedzserként folytatja tovább munkáját a Mediaworksnél.