Vágólapra másolva!
Denver, 2016. november 7., hétfő (MTI/AP) - Az Oakland Raiders hazai pályán tíz ponttal legyőzte a címvédő Denver Broncos együttesét az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) kilencedik fordulójában.

A kaliforniai együttes nagyszerű formában játszik a mostani szezonban, vasárnapi sikerével 7/2-re javította győzelem/vereség mutatóját, ezzel vezeti a csoportot a Jacksonville ellen győztes Kansas City Chiefs (6/2) és a Broncos előtt (6/3). A Raiders 2001 óta nem kezdte ilyen jól az idényt.

Az oaklandi meccsen a hazaiak futója, Latavius Murray remekelt, 114 yardot futott és három touchdownt (hatpontos gól) szerzett.

Ilyen futásokkal rombolta a Broncos védelmét:

Az alapszakaszt öt győzelemmel kezdő Minnesota Vikings sorozatban harmadik vereségét szenvedte el, hazai pályán hosszabbításban kikapott a Detroit Lionstól.

Az előző idényben a Super Bowlt elveszítő Carolina Panthers továbbra sem a szebbik arcát mutatja, de ezúttal legalább nyerni tudott. A győzelem ezúttal sem Cam Newtonnak volt köszönhető, a klasszis irányító 32 passzkísérletéből 20 volt csak sikeres, és egy ért TD-t. A védelem viszont remekelt, csak az utolsó negyedben engedtek pontokat a L.A. Rams támadóinak.

NFL, 9. játékhét:
Minnesota Vikings-Detroit Lions 16-22 - hosszabbítás után
New York Giants-Philadelphia Eagles 28-23
Miami Dolphins-New York Jets 27-23
Kansas City Chiefs-Jacksonville Jaguars 19-14
Cleveland Browns-Dallas Cowboys 10-35
Baltimore Ravens-Pittsburgh Steelers 21-14
San Francisco 49ers-New Orleans Saints 23-41
Los Angeles Rams-Carolina Panthers 10-13
Green Bay Packers-Indianapolis Colts 26-31
San Diego Chargers-Tennessee Titans 43-35
Oakland Raiders-Denver Broncos 30-20
csütörtökön játszották:
Tampa Bay Buccaneers-Atlanta Falcons 28-43
hétfőn játsszák:
Seattle Seahawks-Buffalo Bills