Vágólapra másolva!
Krajnyák Zsuzsanna bronzérmet nyert a kerekesszékes vívók A sérültségi kategóriájának tőr egyéni versenyében a riói paralimpia szerdai napján, ugyanebben a kategóriában a férfiak között Osváth Richárd csak a döntőben kapott ki.

Az UTE 37 éves sportolója a csoportjából 3/2-es győzelmi mérleggel lépett tovább, majd a negyeddöntőben 15-12-re verte a hongkongi Ng Justine Charissát, a legjobb négy között pedig 15-2-re kikapott egy másik hongkongitól, Jü Csuj Jitől.

Fölényesen vezetett, de izgalmas lett a vége

A bronzmérkőzésen a kínai Csang Csung-cuj volt a riválisa, akit Krajnyák óriási csatában vert 15-12-re. Kettő-kettő után remekül kapta el a fonalat, sorban négy tust adott - ezek után mindig jött a rá jellemző üvöltés -, és 6-2-re ellépett. A folytatásban is ő irányított, 7-3, majd 9-4 lett, ekkor azonban váratlanul megtorpant. Olyannyira, hogy az ellenfél kiegyenlített, sőt, megfordította az állást.

Ezután 12-12-ig fej fej mellett haladtak a felek, de a hajrában ismét a magyar vívó összpontosított jobban, és bevitte a győztes találatot is, majd a sisakját levéve, a székéből felállva ünnepelt. "Nagyon nehéz volt" - ezek voltak az első szavai Krajnyák Zsuzsannának, aki azt mondta:

a londoni negyeddöntő után ez volt élete második legnehezebb asszója.

Övé a magyar küldöttség kilencedik érme Rióban Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Készültek rá a kínaiak

Négy éve, a brit fővárosban ugyancsak harmadik lett. "Nagyon készültek rám a kínaiak, ez érezhető volt. Nem tudtam teljesen azt vívni, amit szoktam, váltanom kellett, ami nem volt könnyű, de végül megoldottam."

A magyar sportoló szerint

az elődöntőben hongkongi ellenfele elcsalta a távolságot

- az asszók előtt bizonyos szabályok szerint beállítják a felek közötti távolságot -, és emiatt neki azon a találkozón nem volt esélye. "Athénban, Pekingben és Londonban is vele vívtam a döntőbe jutásért, sajnos mindig ő győzött" - mondta az ötödik paralimpiáján szereplő Krajnyák, aki azonban hozzátette: ez a vereség nem törte le, hamar túllépett rajta, s készült a bronzmérkőzésre.

Az ötödik magyar bronz Rióban

"Nem tudom, hogy 9-4 után mi történt. Kicsit talán türelmetlen lettem, azt gondoltam, mindjárt itt a vége. De szerencsére az edzőm még időben figyelmeztetett, s ez használt" - válaszolta.

Krajnyák kedden elvesztette a harmadik helyért rendezett összecsapást párbajtőrben, most viszont megszerezte a magyar küldöttség kilencedik érmét Rióban. Négy ezüst mellett ez az ötödik bronz.

A magyar vívó rendellenességgel született, a bal lába nem fejlődött ki teljesen, ezért szerepel az A sérültségi kategóriában. Magyarország egyik legeredményesebb parasportolója a kerekesszékes vívást 1998-ban kezdte el, és azóta több világbajnoki és Európa-bajnoki címet nyert, a paralimpiákon pedig ezt megelőzően nyolcszor volt dobogós egyéniben és csapatban.

És az ötödik ezüst

Osváth Richárd ezüstérmet szerzett a kerekesszékes vívók A sérültségi kategóriájának tőr egyéni versenyében a riói paralimpia szerdai versenynapján.

Osváth Richárd ünnepel, miután győzött a kínai Szun Kang ellen a riói paralimpia A sérültségi kategória tőr egyéni versenyének elődöntőjében Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Törekvés SE 31 éves vívója - aki hétfőn kardban is második volt - 3/2-es győzelmi mérleggel zárta a csoportszakaszt, majd a legjobb nyolc között a lengyel Michal Nalewajeket (15-8),

az elődöntőben pedig a kínai Szun Kangot (15-10) verte magabiztosan.

9-7 után nem tudott visszajönni a meccsbe

A fináléban a kínai Je Zsu-ji volt az ellenfele. A meccs elején az ázsiai vívó két tussal mindig elhúzott, majd Osváth mindig egyenlített. Ez így ment egészen 9-7-ig, ekkor azonban elmaradtak a magyar találatok, s a kínai 13-7-re ellépett. Újabb Je-tus következett,

majd a magyar vívó bemozdult a rajt jel előtt, így piros lapot és büntetőpontot kapott, s ezzel véget is ért a döntő (15-8).

"Jobban hangzana, hogy kétszeres paralimpiai bajnok vagyok, de boldog vagyok a két ezüstéremmel - nyilatkozott Osváth Richárd, aki négy éve Londonban harmadik volt ebben a fegyvernemben. - A döntőbeli riválisom nagyon tudta, hogy mit kell csinálni ellenem, korábban vívtunk már többször is, most nagyon jól vívott, nem tudtam vele mit kezdeni."

Az elődöntő túl sokat kivett belőle

Az elődöntőről a magyar vívó azt mondta: azt a kínai versenyzőt korábban még soha nem tudta megverni, nagyon örül neki, hogy most sikerült, de valószínűleg abban a csatában elfáradt fejben.
Hozzátette: abból a szempontból örül a tőr ezüstéremnek, hogy a két fegyvernemi edzője nem tudja majd zrikálni egymást, hiszen kardban is második lett.

Nagyon örülök a két ezüstnek" - fogalmazott.

A szatmárnémeti születésű Osváth ígéretes vívó volt, bekerült a román válogatottba is, egy sérülés azonban kettétörte a pályafutását. Több műtét után egy 2008-as baleset óta nem tudja behajlítani a jobb lábát.

A para-karrierje már Magyarországon indult: paralimpiai bronz- (2012, London, tőr), világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki aranyérmes. Most pedig immár kétszeres paralimpiai ezüstérmes is.

Ötödik helyen zárt Sas Sándor

A +107 kg-os kategóriában versenyző erőemelő Sas Sándor az ötödik helyen végzett. A kerekesszékes nehézsúlyú magyar sportoló elsőre a 207 kilóval próbálkozott, ez a gyakorlata nem sikerült, de másodszorra már megbirkózott ezzel a súllyal.

A harmadik kísérletére a 228 kilós egyéni csúcsot szerette volna kinyomni, de ez nem jött össze, így az ötödik helyen végzett a nyolcfős mezőnyben. Az aranyérmet az iráni Siamand Rahman szerezte meg 305 kilós világrekorddal. A négyfős magyar erőemelő csapat a 49 kilós Tunkel Nándor révén egy bronzéremmel zárt Rióban.

Az asztaliteniszezők csapatversenyében az egyesben ezüstérmes Csonka András Zborai Gyulával (6-8-as kategória) a franciák elleni 2-0-s sikert követően ugyanilyen arányban kikapott a kínaiaktól, így nem jutott be a csütörtöki elődöntőbe.